Így szerettek ők - Koncertszínház készül Nyáry Krisztián sikerkönyveiből

Megkezdődtek az Így szerettek ők című koncertszínházi előadás előkészületei, amely a Városmajori Szabadtéri Színpad egyik kiemelt bemutatója lesz 2016. július 20-án.

Legnagyobb magyar íróink híres szerelmi történetei a való életben is párt alkotó színészművészek - Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, Gryllus Dorka és Simon Kornél - tolmácsolásában szólalnak meg, a Kaláka népszerű dalainak kíséretében.

 

kalaka doryvirag kovarykatalin edervera


A Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadokon már javában folynak az előkészületek, hogy a június 10-i nyitókoncerttől kezdve egészen augusztus végéig, 12 héten át ismét gazdag és izgalmas előadásokkal, egyedi programokkal fogadják a közönséget.

 

rudolfpeter nagykalozy edervera

 

"2016 nyara a romantika jegyében telik a Budapesti Nyári Fesztiválon - ismerteti Bán Teodóra igazgató -, amelynek részeként valódi összművészeti különlegességgel készülünk: ismert magyar írók történetein keresztül a szerelem sokféle arcát mutatjuk meg, irodalmi koncertszínház formájában. Nagy öröm számunkra, hogy olyan kiváló művészek fogadták el a felkérésünket, mint Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Simon Kornél, valamint a Kaláka, amely az elmúlt évtizedek legszebb megzenésített verseivel gazdagítja majd a félig-szcenírozott színházi estet, amelynek házigazdájaként színre lép maga a szerző, Nyáry Krisztián is."

 


Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei nem hiába váltak sikerkönyvekké: fényképekkel, levelekkel, naplórészletekkel és az eseményeket feldolgozó művek idézeteivel egészítik ki a szerző kommentárjait, amelyek emberi közelségbe hozzák legnagyobb íróinkat és múzsáikat.

 

nyary edervera

 

A kötetek és az ebből létrejövő, dalokkal és vetítéssel átszőtt előadás lerántja róluk a leplet, megmutatva, hogyan is szerettek valójában. A zenés időutazás során bepillantást nyerhetünk pl. Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső vagy Weöres Sándor szerelmi életének titokzatos világába.


gryllusdorka simonkornel edervera

 

A Szabad Tér Színház új produkcióját Kőváry Katalin rendezésében mutatják be július 20-án a Városmajorban, ahol még egy alkalommal, július 25-én lesz műsoron, majd országos turnéra indul. Az Így szerettek ők színpadi változatát Nyáry Krisztián és Hevesi Judit írta, zenéit a Kaláka jegyzi, amelynek tagjai - Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs - élőben kísérik az előadást. A díszletet Szolga István, a jelmezt Dőry Virág stylist, a vetítést Hoffmann Tamás tervezi.


Fotó: Éder Vera

 

 

süti beállítások módosítása