Kováts Adél: "Mi vagyunk, akik jó példával tudunk elöl járni"

2016-ban a Radnóti Színház társulata úgy döntött, hogy személyi jövedelemadója 1%-át a ROMASTER Alapítvány számára ajánlja fel, amely roma fiatalok továbbtanulását és diplomájának megszerzését segíti összetett ösztöndíjprogrammal. Kováts Adéllal a Radnóti Blog beszélgetett.

 

1%:

 

A Nagymező utcai színház a nemes célokat kitűző program számára szeretne további támogatókat is megnyerni, valamint annak fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy adónk 1%-nak tudatos felhasználásával nagyban segíthetünk az arra rászoruló alapítványoknak.

 

A ROMASTER tehetséggondozó Programot 2007 februárjában közösen hívta életre a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) és az IBM Magyarország. A Program célja, hogy a roma társadalomban tovább bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai versenyképes tudással, egyenlő esélyekkel lépnek a munkaerő piacra, vagy saját vállalkozásukon keresztül lesznek aktív résztvevői a versenypiaci környezetnek. A Program lényeges elemei a vállalati mentorálás, illetve hogy azokat a középiskolás diákokat támogatja, akik gazdasági vagy műszaki irányban tervezik a továbbtanulást és a diploma megszerzését.

 

 1 romaster plakat web6770

 

Az alapítvány kiemelt célja, hogy a roma értelmiség támogatása révén növelje a konstruktív párbeszéd esélyét, a sokszínűség elfogadását és a kultúrák egymás mellett élését. Ezt a célkitűzést a Radnóti Színház társadalmi szempontból meghatározónak és különösen fontosnak érzi, ezért választotta idei támogatottjának a ROMASTER Alapítványt.

 

A HBLF-ROMASTER Alapítvány 9 éve működő ösztöndíjprogramjának keretében már 18 diák szerzett diplomát gazdasági, műszaki és jogi szakon. Huszonhárom vállalat jelenleg ötven tehetséges roma diákot támogat annak érdekében, hogy megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel léphessenek a munkaerőpiacra. A Program hidat teremt a cigány fiataloknak a középiskola és felsőoktatás közötti szakadék sikeres leküzdéséhez és később a munkaerőpiacra történő belépéshez. A ROMASTER Alapítvány adószáma: 18026834 – 1 – 41. További információ a programról: www.romaster.hu.

 

 

Villáminterjú Kováts Adéllal:

 

A Radnóti Színház társulata a tavalyi évben a Mesekórház számára ajánlotta fel 1%-át. Idén a ROMASTER Alapítványt támogatják. Miért tartja fontosnak felhívni a figyelmet adónk 1%-ának felajánlására?

Az alapítványok jó esetben kiemelten fontos segítő munkát végeznek. Igyekeznek befoltozni a társadalmi hálón tátongó szakadásokat. A felelős polgárnak, szervezetnek pedig, aki rendelkezhet róla, hogy kit támogat adója 1%-ával ¬– azt gondolom – élni kell ezzel a lehetőséggel. Ha egy közhasznú intézményről van szó, mint pl. a Radnóti Színház, kiemelt felelősséggel jár ez a választás, mert iránymutató lehet mások számára. Egy dolgunk van tehát: hogy ezt a lépést megtegyük. Fontos még, hogy utánanézzünk a szervezetnek, akiknek fel kívánjuk ajánlani az 1%-ot: be tudják-e fogadni ezt az összeget, egyáltalán létező szervezetek-e. Ha erről megbizonyosodtunk, akkor lényegében nem tudunk rossz döntést hozni.

 

kovats adel

Fotó: radnoti.reblog.hu

 

Hogyan esett a választás a ROMASTER Alapítványra? Hogyan tud csatlakozni a Radnóti Színház szellemisége a ROMASTER által kitűzött célokhoz?
Felvetődhet a kérdés, hogy a Radnóti Színház miért nem saját magának gyűjt. Fontosnak érezzük a döntésünk üzenetértékét. A ROMASTER Alapítvány ugyan nem nagy alapítvány, nincsenek eléggé benne a köztudatban, mégis nagyon fontos a munkájuk. A romakérdés és a roma gyerekek felzárkóztatása egy egész társadalmat érintő probléma. Mélyen hiszek abban, hogy integrálódni, fejlődni, bővülni, továbblépni csak az oktatás és a kultúra által lehet. Ez az alapítvány pont ezt a lehetőséget adja meg azoknak a fiataloknak, akik a körülményeik miatt önerejükből nem tudnának felsőoktatási intézményben továbbtanulni. Az alapítvány munkájának köszönhetően a roma társadalomban tovább bővülhet azoknak a fiataloknak a köre, akik megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és így versenyképes tudással és egyenlő esélyekkel léphetnek a munkaerőpiacra, ami nem csak személyes életükben hoz gyökeres változást, de inspirálóan hat a környezetükre is. A Radnóti Színház szellemiségéhez nagyon jól illik ez a vállalás olyan tekintetben, hogy mi mindig is a sokszínűséget, az elfogadást, a befogadást és a nyitottságot képviseltük és továbbra is ezen az úton kell mennünk.

 

Milyen további megmozdulásokkal kívánja hangsúlyozni a Radnóti Színház a társadalmi felelősségvállalást?
A ROMASTER Alapítvánnyal ez egy első lépcső és van arra lehetőség, hogy a későbbiekben is együttműködjünk velünk. Az ország különböző területein élő fiataloknak szoktak táborokat szervezni és párbeszédet folytatunk arról, hogy egy tavaszi tábor keretében a Radnóti színházlátogatási lehetőséget biztosítana nekik, mert szeretnénk nem csak anyagilag támogatni őket – személyesen is kapcsolatba kívánunk kerülni velük. Sokuknak első találkozásuk lehet ez a színházzal, ami a mi szempontunkból egyszerre öröm és felelősség.

 

Miért tartja fontosnak, hogy a Radnóti Színház életében jelen legyen a társadalmi felelősségvállalás?
Én személyesen is nagyon fontosnak tartom, hogy mi, akik közszereplőként nagyobb felületen tudunk megmozdulni, megnyilvánuljunk az egész társadalmat érintő kérdésekben. Most, hogy a társadalmi olló Magyarországon is egyre szélesebbre nyílik, nekünk, akik tehetünk valamit, egyre nagyobb a felelősségünk. Azon túl, hogy közszereplőként megvan az egyéni felelősségem, most már intézményes keretek között is, szélesebb körben tudok harcolni ezekért az ügyekért, ezekért a társadalmi csoportokért. Mi vagyunk azok, akik jó példával tudunk elöl járni.

 

radnoti.reblog.hu

 

 

süti beállítások módosítása