Marosvásárhelyi és kolozsvári siker az Uniter-gálán

A nyugalom című előadást a marosvásárhelyi színházban színpadra állító Radu Afrim rendező, valamint a kolozsvári román színház által Bocsárdi László rendezésében bemutatott A mi osztályunk hódította el idén a Romániai Színházi Szövetség (Uniter) legrangosabb díjait.

 

Az Uniter az idén a nagyváradi színházban tartotta az éves gáláját hétfőn, amelyen a tavalyi legjobb előadásokat díjazták. A legjobb produkciónak járó elismerést a kolozsvári román színház kapta A mi osztályunk című produkcióért. Tadeusz Slobodzianek drámáját a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állította színpadra. Az előadás díszleteit Bartha József tervezte, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna jegyezte, az előadás dramaturgja Benedek Zsolt volt, a zenét Boros Csaba szerezte.

 

uniter

Fotó: uniter.ro


A legjobb előadás díjára Bartis Attila regénye, A nyugalom alapján készült produkciót is jelölték. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott előadást három kategóriában javasolták elismerésre. Végül a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg, amit Radu Afrimnak ítélt a zsűri.


A nézők körében igen népszerűnek bizonyult A nyugalom, hiszen a közönség internetes szavazatai alapján az előadás a legjobb rendezés, a legjobb előadás és a legjobb női főszerep kategóriában is első helyen végzett. Ez utóbbi díjra a marosvásárhelyi B. Fülöp Erzsébet színművészt javasolták.


Az Uniter-gála zsűrije Emilia Dobrin színésznőnek ítélte a legjobb női főszerep kategóriájának díját, amivel a bukaresti Teatrul Mic színház Casa cu pisici (Macskás ház) című előadásában nyújtott alakítását tüntették ki. A legjobb férfi főszerepért járó díjat a népszerű Marian Ralea bukaresti színművésznek ítélték, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat szintén egy ismert és sokat foglalkoztatott román színész, Marius Manole kapta.


Az éjszakába nyúló Uniter-gálán több kiválóságdíjat is kiosztottak. Ezek egyikét Gigi Caciuleanu román rendező-koreográfus kapta. Életműdíjban részesült a pályafutása során több magyar drámát színpadra állító Victor Ioan Frunza rendező, valamint különdíjat kapott a kolozsvári Bács Miklós egyetemi tanár, akinek a fiatal színészek nevelésében játszott meghatározó szerepét ismerték el.

 

(MTI)

 

süti beállítások módosítása