Nagykorú lett a Baltazár Színház

Az 1998 januárjában alakult csapat az egyedüli hivatásos színtársulat Magyarországon, amely értelmi sérült színészekből áll.

 

 

A színházat működtető alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.

 

A Baltazár működésével olyan kultúrát kíván megteremteni hazánkban, amely a társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek - többek közt erről is nyilatkozott a HÍR TV műsorában Kecskés Karina színésznő, a Baltazár Színház tanára és Rafael Erzsébet, a Baltazár Színház színésznője.

 

baltazar

 

Tevékenységükről Kecskés Karinát a májusi IN Style Magazin is kérdezte. „Amikor megszületett az első gyermekem, és felmondták az állásomat a színházban, Elek Dóra, az értelmi sérültekből álló Baltazár Színház vezetője megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem tanítani náluk. Először nagyon megijedtem" - árulta el a színésznő.

 

 

"Mondtam, hogy még sosem csináltam ilyet, de ő nagyon szerette volna, ha vállalom, ezért elmentem hozzájuk egy próbaórára. Álltam az ajtóban, körbevettek a gyerekek, kétségbeesésemben sírtam, aztán ők is sírtak. Mondták, hogy ne félj, Karina, majd mi segítünk. Úgyhogy belevágtam. Szép lassan az is világossá vált számomra, hogy azok az emberek, aki között korábban az időm nagy részét töltöttem, lehet, hogy kívülről épnek tűnnek, mégis sérültek belül, a baltazáros társulat tagjai pedig kívülről ugyan sérültek, de belül épek és egészségesek" - nyilatkozta Kecskés Karina.

 

 

süti beállítások módosítása