Diákokat borotvált Figaro a Csokonaiban

A napooban diákok vettek részt a Csokonai Színház Énekkara által vezetett komolyzenei színházi bejáráson.

 

A Csokonai Színház beszámolója:

 

Hány énekes és zenész megfeszített munkája egy Verdi nagyopera színpadra állítása? Hány operát és hány nyelven tud elénekelni, fejben tartani egy operaénekes? Hogy néz ki a zenekari árok és mit súg a súgó egy szólistának? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a diákok, akik a napokban vettek részt a Csokonai Színház Énekkara által vezetett komolyzenei színházi bejáráson.

 

MAT 8481

 

Az élményalapú körbevezetést Szabó Sipos Máté zenei vezető „vezényelte” és Gyülvészi Péter karvezető és korrepetitor kísérte. A Csokonai Színház bejárata előtt előbb az épületről, majd az operaelőadások létrejöttéről esett szó, majd a szabótárban a gyerekek megcsodálhatták a jelmezek sokaságát, hallhattak a sokféle öltözet elkészítésével járó számtalan örömről és nehézségről.

 

MAT 8529

 

Az épület bebarangolása során meglepetés produkciók vártak az iskolásokra: a Karterembe „betévedve” Giuseppe Verdi Az álarcosbál című operájának egyik jelenetébe kaptak bepillantást, értesültek az úgynevezett nadrágszerepek sajátosságairól, s az apród, Oscar dalát is meghallgatták.

 

Mint ahogy a szabótárban fejfedőket, kellékeket próbálhattak ki, úgy a fodrásztárban egy rövid ismertetőt követően parókákban, bajuszokban, szakállakban nézegethették magukat a tükörben. Sőt, utóbbi helyszínen feltűnt egy borbély is, s miközben Rossini híres operájából, A sevillai borbélyból énekelte Figaro belépőjét, néhány kiszemelt ifjút meg is borotvált.

 

MAT 8559

 

A színház büféjében Donizetti operájából, a Szerelmi bájitalból hallhattak részletet a gyerekek – miközben megitták a maguk bájitalát – , a Stúdiószínházban pedig interaktív, hangokra épülő játékba fogtak Szabó Sipos Máté vezetésével. A Nagyszínpad méreteinek, fényeinek vizsgálata után Verdi remekművéből, a La Traviatából láthattak és hallhattak egy táncos részletet az iskolások.

 

MAT 8630

 

A Csokonai Színház Énekkara arra törekedett, hogy a gyerekek minél komplexebb és ugyanakkor szórakoztató színházbejáráson vegyenek részt, mely során saját élményeket szereznek, közelebb kerülnek a komolyzene és az opera világához, és remélhetőleg színház- és operalátogatóként visszatérnek majd a debreceni teátrumba.

 

Forrás: Csokonai Színház

 

 

süti beállítások módosítása