Fiatal írók támogatására alapítványt hoz létre Méhes György családja

Fiatal költők és írók támogatására, valamint Méhes György irodalmi hagyatékának ápolására 100 millió forint hozzájárulással alapítványt hoz létre a Kossuth-díjas mese-, regény- és drámaíró családja - jelentette be Nagy Levente, Méhes György unokája a száz éve született erdélyi szerző tiszteletére szervezett ünnepségen.

    

Az alapítvány fő feladata a minden évben kiosztott Méhes György Irodalmi Díj odaítélése lesz, emellett a 2007-ben elhunyt író szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogja segíteni a fiatal szerzőket.


mehesgy

    

Méhes György missziót teljesített azzal, hogy műveivel elhozta Magyarországra a sajátos kolozsvári mikrokozmosz életérzését, amely arról szól, hogy miként lehet megtalálni a modus vivendit, a magyarság megmaradásának, kulturális értékei felmutatásának módját egy sokszor ellenséges közegben - fogalmazott a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) rendezett megemlékezésen Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára, kiemelve az erdélyi szerző a színház és az ifjúság iránti elkötelezettségét is.
    

"Méhes Györgyben valóban megvolt az, ami a legnagyobbak sajátja, nevezetesen az a képesség, hogy sokakat képes megszólítani, szavainak súlya és hatása van" - hangsúlyozta laudációjában Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, az erdélyi és egyetemes magyar irodalom különös és ritka jelenségnek nevezve a szerző munkásságát.
    

Mint fogalmazott, Méhes György - valódi nevén Nagy Elek - Márai Sándorhoz hasonlóan valódi polgári író volt, aki következetesen képviselte a transzilvanizmus eszméjét, amelynek Kós Károly mellett talán legelkötelezettebb képviselője volt.
    

"Jól tudta, az erdélyi magyarság megmaradása és gyarapodása nem képzelhető el a románok, szászok és zsidók nélkül" - fűzte hozzá Szentmártoni János. Kiemelte: Méhes György egyike volt azoknak a nagy erdélyi magyaroknak, akik minden nemzetieskedés, képzelt fölény és arrogancia nélkül a legsötétebb időkben vigyázták és vigasztalták a kisebbségi létbe szorult magyarságot.
    

E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: Méhes György élete utolsó évtizedeiben ismerhette meg igazán a sikert, amikor regényei akár 10 ezer példányban is elfogytak, a Kolozsvári milliomosok című műve hosszú ideig vezette az olvasói sikerlistákat.
    

"Műveiben számos alkalommal nyúlt saját vagy családja történetének ihlető forrásához, belőlük sokszor vidám, groteszk családregényeket alkotva" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: bár a hivatalos, kanonizált irodalomtörténetbe nehezen fogadták be, elhallgatták és kritikával illették, de kedélyét, írni akarását, a közönséggel kialakult szoros kapcsolatát nem tudták megtörni. 
    

Az ünnepségen Jordán Tamás és Lukács Sándor Méhes György Jerikó című színművéből olvasott fel részleteket. A megemlékezésen részt vett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke is.

 

süti beállítások módosítása