Kováts Adél: "Az én színházam kevésbé nyújt wellness-élményt"

Két fiatal, pályakezdő rendező - ifj. Vidnyánszky Attila és Kovács D. Dániel - mellett Alföldi Róbert és Valló Péter rendez a következő évadban a Radnóti Színházban, de külföldi vendégrendezőket is meghívna a teátrumot február óta vezető Kováts Adél, aki tartalmi partnerünk, az Inforádió vendége volt.

 

Az Inforádió műsorából:

 

„A pályázatomhoz nem gyűjtöttem szimpátiatámogatói nyilatkozatokat. Nagyon szeretném, ha azok, akiket megkértem, hogy támogassanak, jönnének hozzánk újra dolgozni. Ascher Tamás is megígérte, hogy jön. Még sohasem rendezett a Radnótiban, bár Bálint András visszatérően hívta őt, de mindig volt valami más prioritás” - mesélte a Radnóti Színház igazgatója.

 

Kováts Adél elárulta, külföldi rendezőkben is gondolkodnak. "Fontosnak tartanám, hogy ilyen értelemben egy kicsit kilépjünk a nemzetközi térbe, új impulzusokat kapjunk” - tette hozzá.

 

Adel


A következő évad műsoráról elmondta, Alföldi Róbert Wajdi Mouawad Futótűz című darabját rendezi majd a teátrum jövő évi harmadik bemutatójaként.

Vidnyánszky Attila egy Bulgakov-átiratot fog készíteni Vecsei Miklóssal közösen az Iván, a rettentő című darabból, Valló Péter a Téli regét rendezi, Kovács D. Dániellel pedig még tárgyalásban vannak a darab kapcsán.

 

Az évad második bemutatóját már most májusban elkezdik próbálni Csató Kata rendezésében, és egy Michael Ende novella alapján Kárpáti Péter ír egy új gyermekdarabot Ofélia árnyszínháza címmel - ismertette a Radnóti Színház igazgatója.

„Úgy érzem – és mindig is azt gondoltam –, hogy másfél évadokban kell előre gondolkodni, pontosan azért, mert a négy vagy öt bemutatót sokkal nehezebb összerakni, mint tízet. Sokkal több szempontnak kell megfelelnie, és azt gondolom, hogy a társulat szempontjából is úgy lehet tervezni, ha két vagy másfél évet előre látunk. Vagyis most már lassan a következő évadon, a 2017-18-as évadon gondolkozunk. A színház egy sokfunkciós intézmény: van jó, meg rossz színház. És van olyan színház, ahol valamiféle wellness-élményre vágynak az emberek, hogy hátradőljenek, és elfeledjék a világban zajló eseményeket, a gondjaikat, a problémákat. Úgy gondolom, hogy az én színházam kevésbé a wellness-élményt nyújtja – bár attól is függ, hogy kinek mi a wellness. Gondolatébresztő, tényfeltáró, szenvedélyes, remélhetőleg katartikus, olyan színház, ami aktuálisan tud hozzászólni azokhoz a kérdésekhez, azokhoz a problémákhoz, amik jelen vannak a társadalmunk életében, illetve az egyéni sorsokat meghatározó erővonalai mentén mennek" - fogalmazott Kováts Adél.

 

Az interjú itt meghallgatható.

 

süti beállítások módosítása