Múzeum nyílik Bulgakov egykori lakásán

Múzeum nyílik abban a régi moszkvai lakásban, ahol Mihail Bulgakov A Mester és Margaritát írni kezdte, ott ünnepelik meg a hétvégén a világhírű orosz író születésének 125. évfordulóját, a nyitásra azonban még két évet kell várni.

    

Ebben a lakásban égette el Bulgakov az élete főművének tartott, bibliai ihletésű, kora szovjet viszonyait szatirikusan ábrázoló regény első verzióját.
    

A kultikus műnek végül meg kellett várnia a hruscsovi olvadást, hogy - bár húzásokkal - 1966-ban megjelenhessen. Az ortodox egyház még mindig a "sátán evangéliumának" tartja a regényt.
    

Az apró, három helyiségből álló földszinti lakásban írta 1928-ban emigrációról szóló darabját, a Menekülést, mely 1962-ben jelenhetett meg, valamint a Moliere című regényt, amelyet a szovjet rezsim betiltott.


ulgakov

    

"Itt ünnepeljük az író születésének 125. évfordulóját, ám a múzeum megnyitására még két évet kell várni" - mondta Pjotr Manszilla-Kruz igazgató.
    

A lakásban kiállított személyes tárgyak között látható lesz A mester és Margarita első kéziratának egy töredéke, mely túlélte a pusztítást, valamint egy levél, amelyet az író a szovjet kormánynak küldött 1930-ban. Ebben Sztálintól kér engedélyt, hogy elhagyhassa az országot.
    

Ugyanebben a lakásban történt 1930 április 18-án, hogy a diktátor felhívta Bulgakovot. "Tehát elege van belőlünk?" - kérdezte "a nép atyja" az írótól, majd rendezőasszisztensi állást ajánlott neki a Moszkvai Művész Színházban.
    

Mihail Afanaszjevics Bulgakov Kijevben született 1891. május 15-én és Moszkvában halt meg 1940. március 10-én.
    

Az új emlékhely az író egyetlen hivatalos múzeumának lesz a része. A múzeumot 2007-ben hozták létre egy másik híres lakásban, ahol az író 1921 és 1924 között élt, ott játszódnak leghíresebb regényének egyes jelenetei is.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása