Rendőri őrizet mellett mutatják be Rushdie Sátáni versek című művét

Szigorú biztonsági intézkedések mellett viszi színre csütörtök este a Wiesbadeni Állami Színház Salman Rushdie Sátáni versek című művét.

    Rushdie17

 

Uwe Eric Laufenberg, a színház intendánsa elmondta, időben felvették a kapcsolatot a rendőrséggel és követik a hatóságok előírásait. Hozzátette, ő maga nem tartja "feltétlenül szükségesnek" az intézkedéseket.
    

A nézőknek a jegyek megvásárolásakor meg kellett adniuk személyes adataikat. Az előadás előtt igazolniuk kell magukat és detektorokkal átvizsgálják őket. A lezárt színpadot már a próbák ideje alatt is biztonsági személyzet felügyelte.
    

A színház ügyvezető igazgatója, Bernd Fülle szerint a biztonsági intézkedések nem veszik át a főszerepet. "Minden intézkedésnek az a célja, hogy egy teljesen normális estet tarthassunk, amikor a színdarab állhat a középpontban" - mondta el.


Rushdie

    

Az Egyesült Államokban élő indiai brit írót egy 1988-ban kiadott vallási rendelkezésben Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója hitehagyottként ítélt el regénye miatt. A máig érvényben lévő vallási parancs, vagyis fatva tartalma szerint Rushdie büntetlenül meggyilkolható.
    

Khomeini ajatollah azért adott ki vallási rendelkezést az író ellen, mert véleménye szerint Salman Rushdie tiszteletlenül ábrázolta Mohamed prófétát.
    

A fatva miatt az író bujkálásra kényszerült, a brit kormányzat pedig rendőrségi védelmet biztosított számára. Az elmúlt években Salman Rushdie számos nyilvános rendezvényen vett részt. 


Rushdie18

    

Khomeini ajatollah 1989-ben meghalt, azonban utódja, Ali Hamenei ajatollah 2005-ben kijelentette, hogy a Salman Rushdie meggyilkolására felhívó fatva nem vesztette el érvényét.
    

Rushdie legújabb, Két év nyolc hónap és huszonnyolc éjszaka című könyvében is a vallási fanatizmussal és annak kérdésével foglalkozik, mit lehet tenni ellene a történetmeséléssel.
    

A Sátáni versek című regényt Ihsan Othmann iraki származású kurd rendező viszi színre Wiesbadenben egy nyolcfős társulattal.

 

 

 

süti beállítások módosítása