Fodor Tamás lesz Az imposztor Tatabányán - Íme a Jászai évadterve

Kiss Csaba kamaradarabját és egy gengszterdráma ősbemutatóját is műsorára tűzi új évadában a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház, emellett 11 új gyermekdarabot mutatnak be - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatója.

 

Crespo Rodrigo tájékoztatása szerint a felnőtt premierek az ősbemutatók mellett az előző évadok folytatásának is tekinthetők, például a korábban az Acélmagnóliák és a Mikve című színművekkel megkezdett, nőkről szóló darabok sorát Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiájával folytatják, az előadást Guelmino Sándor rendezi.


A színház 25. évadában nagy sikerrel játszották a Sirályt. Csehov művének harmadik és negyedik felvonása között eltelt két évről Kiss Csaba írt a Jászai Mari Színház számára kamaradarabot Nappalok és éjszakák címmel, amelynek ősbemutatóját a szerző rendezi.


Székely Csaba Kutyaharapás című gengszterdrámájának ősbemutatóját Szikszai Rémusz rendezi, az előadás a Jászai Mari Színház, a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház együttműködésével jön létre.

 

jaszai

Fotó: fülemüle


Spiró György Major Tamásnak írt, Az imposztor című komédiájában a Jászai Mari Színház előadásán a nézők Fodor Tamást láthatják Boguslawski szerepében.


Világszerte nagy siker Peter Shaffer Black Comedy című bohózata, melyben egy váratlan áramszünet okoz furcsa helyzeteket. Tatabányán Puskás Tamás rendezését Simon Kornél állítja színpadra. Szintén kamaraszínházi premierként kerül bemutatásra a Kalauz Jutka című zenés összeállítás Egri Mártával, a rockopera műfajának kedvelőit pedig Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor Sztárcsinálók című darabja várja.


A gyerekdarabok közül A Sötétben Látó Tündér és A kisfiú meg az oroszlánok című előadásokat a Jászai Mari Színház saját produkcióként hozza létre, a Frakk, a macskák réme a Vaskakas Bábszínházzal közös alkotás. Az évadban a Budapest Bábszínház, a Kövér Béla Bábszínház, a Miskolci Csodamalom Bábszínház és a Versszínház új meghívott partnerként került be a gyerek előadásokat játszó társulatok közé.


A Jászai Mari Színház a 2015-16-os évadban 6 felnőtt és 12 gyerekbemutatót tartott. A színház a szezonban összesen 294 előadást játszott, az előadásokat 54 ezer néző látta - ismertette az adatokat az igazgató.

 

(MTI)

 

süti beállítások módosítása