Mégis tartanak előadást a felújított Északi Színházban

A városi tanács nem hagyta jóvá a színházi fesztivál megszervezését, de így is lesz egy megnyitó előadás Szatmárnémetiben - számolt be a szatmar.ro.

 

Dorel Coica polgármester, illetve az Északi Színház képviseletében Vasile Taranu vezérigazgató és Andrei Mihalache, a román társulat művészeti igazgatója együtt jelentette be, hogy ugyan a helyi tanács nem szavazta meg a színház felújított épületének ünnepélyes átadását jelentő fesztivált, így is hamarosan egy bukaresti társulat előadása nyitja meg a színházi életet az új épületben.

 

teatrul de nord


A Bukaresti Odeon Színház előadását május 24-én annak ellenére megtartják, hogy a városi tanács jelenleg ellenzékben levő tanácsosai többször is hangoztatták: az épületre nincs érvényes tűzoltósági engedély, a színház dolgozói pedig még nem ismerik teljes egészében az új műszaki berendezések használatát, az öltözőkben, sminkszobában például bútorzat sincs.


Coica szerint csak egy előadásról van szó, nem lesz semmi hivatalos megnyitó-hangulata az eseménynek - erre majd egy másik alkalommal fognak sort keríteni.


A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy június 2-án és 3-án nyílt napot tartanak majd a színházépületben, amikor bárki bejárhatja a felújított épületet.

 

 

Forrás: szatmar.ro

 

 

 

süti beállítások módosítása