Elhunyt Solténszky Tibor

Meghalt Solténszky Tibor dramaturg, színpadi szerző, rendező, színész, tréner, oktató.

tibor
  
Solténszky Tibor pályájáról:
 
Solténszky Tibor 1953-ban született. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba járt, ahol a Magi István vezette diákszínjátszó együttes tagja lett. A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán kezdte egyetemi tanulmányait 1972-ben. Ám amikor a színjátszás, a színház vonzásába került, egy időre abbahagyta a jogot és a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad színésze, majd diák-vezetője lett; tanult Józef Szajna híres Stúdió Színházában, Jerzy Grotowski Laboratórium Színházában. 
 
Oktatói, tréneri munkáját már ebben az időszakban elkezdte, színésztréninget vezetett/tanított szerte az országban. A nyolcvanas évek elején rövid ideig dolgozott a Stúdió K-ban is. 1982. január 1.-től a Rádiószínház dramaturgja, 2003. január 1.-től annak megszűnéséig vezetője. Rádiós művészeti tevékenysége mellett számtalan újságírói területen volt aktív: újságot szerkesztett és cikkeket írtm, olvasó szerkesztett, rádióban és tévében egyaránt riporterkedett miközben színházaknál is dolgoztto dramaturgként, rendezőként. A ’90-es években több verslemez szerkesztő-rendezője is volt.
 
Pályája során számos drámai művet írt/adaptált színpadra, rádióra.
 
soltenszkytibor

Az elmúlt két évtizedben több oktatási projektet, szakmai tábort vezetett, válogatóként, előadóként rendszeresen részt vett a kazincbarcikai Ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon, tanított a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában, a KIMI-ben, Kárpáti Péter drámaíró iskolájában, a Magyar Versmondó Egyesület szakmai felkészítő műhelyét irányította. A felvidéki színjátszó képzés beindítójaként és rendszeres tanáraként is ismerték, továbbá a Soltis Lajos Színház stúdiójának és nyári táborainak tanáraként is munkálkodott.
 
Kurzust vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az ELTE média-szakán.

 

A londoni Nemzeti Színház Kelet-Európának szánt színházi (Seeding a Network) és drámapedagógiai (Branching Out) szakmai továbbképzéseinek magyarországi koordinátorát is tisztelhettük személyében.

 

Tanított Dublinban, az EDERED európai ifjúsági színházi kurzusán, az Interplay ’98 drámaíró fesztiválon Berlinben, ennek a fesztiválnak 2002-ben magyarországi szakmai iagzgatójaként is bemutatkozott. Észtországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban a King Baudouin Foundation és az Európai Kulturális Alapítvány megbízásából vezetett szakmai tréningeket. 

 

Több színházi képzési szakanyag kidolgozásában vagy lektorálásában vett részt (OKJ, színész szakmai vizsga, dráma érettségi követelmény-rendszer). A MASZK Színészkamarai Egyesület színészvizsgáin számos alkalommal működött közre vizsgabiztosként.

 

tibro

 

Búcsúzik a Színházi Dramaturgok Céhe:

 

A dramaturg halálára 

Solténszky Tibor (1953 – 2016)

 

Megrendülten vettük tudomásul, hogy szeretett és nagyon tisztelt kollégánk, Solténszky Tibor a mai naptól kezdve nincs közöttünk.

A Színházi Dramaturgok  Céhének alapembere volt, mindig, mindenhol mindenben segített, nagy tudásával, különleges empátiájával, szakértelmével. Ez a tudás  egyszerre táplálkozott nagy műveltségéből, rádiórendezői gyakorlatából, alternatív csapatokat nevelő és őket rendező tehetségéből, és abból, hogy rendelkezett azzal a képességgel, amelyet  kevés szakemberről mondhatunk el: meg tudta állapítani  egy-egy drámai szövegről, hogy milyen színpadi minőség rejtőzik benne.

 

Mindenkivel képes volt szót érteni, tárgyalni, csendben, háttérben  átvállalni létfontosságú szervezői munkákat, olyanokat, amelyek a Céh évtizedek óta  létező legfontosabb rendezvényét, a Nyílt Fórum évenkénti létrejöttét volt hivatva életben tartani. Ehhez, azt hiszem, senki nem értett jobban őnála.

Mindig számíthattunk rá, szakmai, emberi, szervezői gondjainkban, mindenben fordulhattunk hozzá.

 

Most még nem is tudjuk, mit veszítettünk  vele.

 

Színházi Dramaturgok Céhe

 

 


Színház.hu, www.5kkozpont.hu

 

süti beállítások módosítása