Berkes János operaénekes 70 éves - "Az éneklés szeretete töretlen bennem"

Töretlen az éneklés iránti szeretete Berkes János operaénekesnek, aki kedden tölti be 70. életévét.

    

"Az éneklés szeretete töretlen bennem, mindig is az volt, ez van számomra megírva" - mondta az MTI-nek a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Berkes János felidézte, hogy gyerekkorától kezdve operaénekes akart lenni, muzsikus családban született, édesapja is énekes volt. Mint mondta, abban a tudatban nőtt fel, hogy operaénekes lesz, és ez olyan biztos érzetet adott neki, hogy emellett nyugodtan élte mindennapjait, tanult, sportolt. A Zeneakadémiára elsőre felvették.
    

berkes

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1971-ben végezte Réti József és Révhegyi Ferencné tanítványaként, majd a Magyar Állami Operaház szerződtette énekesként, Lenszkij szerepében debütált Csajkovszkij Anyegin című operájában. Előtte nyáron Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékában játszotta a főszerepet a Margitszigeten, a szerepet négy nap alatt kellett megtanulnia. Berkes János elmondta: a darabot nagyszerű szereposztásban játszották, a mostoha például Gobbi Hilda volt.
    

Szereti az operetteket is, a Gül Baba című darabban például Gábor diákként láthatta a közönség, a címszerepet Bessenyei Ferenc, Gül Baba lányát Lehoczky Zsuzsa alakította. Kálmán Imre Montmartre-i ibolya című operettjében mások mellett Oszvald Marika mellett lépett színpadra.
    

A Nemzetközi Toti dal Monte Énekversenyen 1976-ban első díjat kapott, a Belga Televízió Opera és Énekversenyén pedig a nemzetközi zsűri különdíját nyerte el 1979-ben. 
    

A művész 1981 és 1984 között a bécsi Raimund Theater magánénekese volt, de rendszeresen hazajárt Magyarországra az ErkelSzínházba fellépésekre, és a továbbiakban itthon akart énekelni. Kedves szerepei között említette Lenszkijt az Anyeginből, Cavaradossit a Toscából, Almavivát A sevillai borbélyból, Alfrédot A denevérből és Rodolfot a Bohéméletből. 

 

berkesj

    

Kiemelte, hogy sok oratóriumot is énekelt, egyik legnagyobb élménye volt Kodály Psalmus Hungaricus című műve, amelynél csodálatosabb kevés darab van a magyar zeneirodalomban. Kiemelte: mindemellett rengeteget turnézott, többek között Japánban, Ausztráliában, Indonéziában, Dél-Amerikában. 
    

Berkes János 2007-ben érdemes művész kitüntetést kapott az operairodalom nagy tenorszerepeinek kiemelkedő művészi színvonalú, ihletett tolmácsolásáért, s abban az évben elnyerte a Melis György-díjat is. 
    

A művész megemlítette, hogy 2007-ben vehette át a magánénekesek által alapított Optimus-díjat, amelyre azért nagyon büszke, mert a kollégák titkos szavazatai alapján ítélik oda, valamint a következő évben örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában. 2011-ben megkapta az Állami Operaház örökös tagja címet. 
    

Emlékeztetett arra, hogy Tosca előadással ünnepelte operaházi tagságának 40. évfordulóját 2010-ben, és 70. születésnapja alkalmából is szeretné újra elénekelni Cavaradossi szerepét. Hozzátette: első szezonja, hogy nem lép színpadra anyaszínházában, az Operaházban. Szerte az országban sok fellépése van, köztük jótékonysági eseményeken, emellett magyar nótát is szívesen énekel - tette hozzá.

 

 

süti beállítások módosítása