FESZT-díjasok a POSZT Feszten

Fesztiváldíjas előadásokat is vendégül lát a POSZT Fesztivál a Zsolnay Negyedben. Ajánló.

 

poszt logo weba

 

Pár szóban az idei POSZT-ról:

 

Az idei évben Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 márciusa és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják. Idén tíz nagyszínházi és hat kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18 között, a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. 

 

2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyre, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra.

A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban (illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban), a Fesztiválprogramok pedig a Zsolnay Negyedben, illetve a Kodály Központban kerülnek megrendezésre. 

 

A POSZT Fesztivál előadásaira kedvező áron váltható napijegy, illetve 3 vagy 9 napos, teljes árú és diákbérlet. A 9 napos bérlet ára, amely a Zsolnay Negyedben bármelyik napon, bármely produkció megtekintésére lehetőséget biztosít, mindössze 6500 Ft. A POSZT idején a 9 napos Fesztiválbérlettel rendelkezők számára a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay Negyedben ingyenes. Kidolgoztak egy 3 napos bérlet konstrukciót is, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál programjaira, 4500FT-ért.  Ez a 3 napos bérlet diákigazolvánnyal rendelkező látogatóknak 3200 Ft. A napijegy, mely az adott nap minden  programjára érvényes, 2800 Ft, diákoknak 1800 FT. 12 éven aluli gyerekeknek a belépés ingyenes.

 

Annak érdekében, hogy senkinek ne okozzon gondot eljutni a belvárostól a helyszínig, a Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyed között ingyenes fesztiválbusz közlekedik majd.

 

POSZT 2016

 

nagybogo

 

Mivel vár a FESZT­DÍJASOK A POSZT FESZTEN! sorozat?:

 

JÚNIUS 10.: A NAGYBŐGŐ (​Alkotó: Klem Viktor) - FÜGE ​Produkció - A MOST FESZTivál LEGJOBB MONODRÁMA E​LŐADÁSA

Zsolnay Negyed | JESZ, 20:00
 

A magyar közönség Darvas Iván legendás alakításán keresztül ismerheti a német író 1981-es darabját, amit ez az előadás most új alapokra készül helyezni.

Ahogy Klem Viktor elmondta: “Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…”

 

A nagybőgő egy közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között. A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.

 

Klem Viktor a következőképpen foglalta össze, miről szól számára A nagybőgő:

“Választott eszközünk, mellyel alkotni és életben maradni kívánunk, hozott képességeink avagy tehetségünk, s a kialakított életterünk, melyben szabadságunk lehetőségét reméltük: saját börtönünkké válhat. Ennek felismerése és megélése, s a mindezen való továbblépés állandó problémánk, nem életkori sajátosság. A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.”

 

Az előadás számára Indali Klára fordítását felhasználva Ivanyos Ambrus készített friss, mai hangon megszólaló szöveget.

 

tenkireka

 

JÚNIUS 12.: EGYASSZONY (​Rendező:Paczolai Béla) - A FÜGE ÉS ORLAI PRODUKCIÓS IRODA ​- A MOST FESZTivál LEGJOBB ALAKÍTÁS KÜLÖNDÍJÁT E​LNYERŐ ELŐADÁSA

Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház, 20:30
 

A MOST FESZTivál legjobb alakításnak járó különdíját elnyerő előadása.

 

A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte. Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. Mácsai Pál a könyvről a következőt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

 

SZEREPLŐ: Tenki Réka

 

sovirag

 

​JÚNIUS 13.: SÓVIRÁG (​Rendező: Szabó Réka) - A TÜNET EGYÜTTES ​produkciója - A MOST FESZTivál LEGJOBB STÚDIÓSZÍNHÁZI E​LŐADÁSA

Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház, 20:00

 

Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.

 

Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc.  Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.

 

Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?

 

A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást. Fahidi Éva A Dolgok Lelke című memoár szerzője a holokauszt témájú fórumok közkedvelt előadója, elsősorban Németországban. Cuhorka Emese, megrögzött határátlépő, bátor, kísérletező kedvű előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.


kohlhaas

 

JÚNIUS 17.: KOHLHAAS (​Rendező: Hegymegi Máté) - A SZKÉNÉ SZÍNHÁZ, A ZSÁMBÉKI SZÍNHÁZI BÁZIS ÉS A MASZK EGYESÜLET (SZEGED) közös előadása ​– III. TITÁNIUM SZEMLE SZKÉNÉ­DÍJAS ​ELŐADÁSA 

Zsolnay Negyed | E78, 18:00
 

Kleist: Kohlhaas Mihály című elbeszélését színpadra írta Gábor Sára és Hegymegi Máté

 

„Tronkenburg, Erlabrunn, Lipcse, Wilsdurf, Döblen, Potsdam és Miessen városát már lángba borítottam. És ha a wittenbergai lakosok ki nem szolgáltatják Tronkai Vencel urat, olyannyira el fogom hamvasztani a városuk, hogy nem kell majd a falak mögé néznem, hogy megtaláljam,

A birodalommal és a világgal szemben szabad, csak Istennek alárendelt hatalmasság, Kohlhaas Mihály

Ideiglenes világkormányzatunk székhelyén, a wittenbergai temetőben."

 

„Élt valaha egy lókereskedő, név szerint Kohlhaas Mihály, a maga korában az egyik legderekabb, ugyanakkor legelvetemültebb ember. - Ez a rendkívüli férfiú, egészen harmincéves koráig, a jó állampolgár példaképének számíthatott volna. Volt neki az egyik faluban, amely még most is róla van elnevezve, egy majorsága, ahol nyugodtan megélhetett mesterségéből; a gyermeket, akivel megajándékozta hitvese, Isten félelmében szorgalomra és hűségre nevelte; szomszédai között nem akadt egy sem, aki ne élvezte volna jótéteményeit vagy igazságosságát; egyszóval, a világnak áldott emlékezetűként kellene őt számon tartania, ha egyik erényében a végletekig nem csapongott volna.
A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt."

 

Címszerepben: Nagy Zsolt

 

arad

 

JÚNIUS 17.: TÜNDÉRI ​(Rendező: Tapasztó Ernő) - AZ ARADI KAMARASZÍNHÁZ, A MASZK EGYESÜLET, A BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ produkciója - XVII. NEMZETKÖZI „DAVILA­INTERFEST” STÚDIÓSZÍNHÁZI ÉS A IV. BALKÁNI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJÁNAK L​EGJOBB RENDEZÉS DÍJÁT ELNYERT ELŐADÁSA 

Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház, 21:00
 

A Tündérin nevetünk, mert tele van poénnal, és a három színész kítűnően használ ki minden lehetőséget, látszik, jól érzik magukat a szerepükben, tökéletesen egymásra hangolódtak, és ez a közönségre is átsugárzik.

 

A nevetés mögött azonban ott bujkál a torokszorító félelem a nagy ismeretlentől. Hiszen saját kételyeinkre ismerünk, önmagunk bezártságát, elveszettségét, hitét és hitetlenségét látjuk viszont a színpadon. A Tündérit rendező Tapasztó Ernő értő kézzel nyúlt a darabhoz. A humor csak eszköz a megfoghatatlan és megismerhetetlen valóságossá tételéhez. A Tündéri eredetileg prózai darab, telitalálat a megzenésítése. Az, hogy a dalok több nyelven hangzanak el, tovább fokozza a valóságtól való elrugaszkodás élményét. A zenekar Borsos Pál, Éder Enikő és a végén Cosmin Harbei pedig nemcsak passzív résztvevői az előadásnak. 

 

woyzeck

 

JÚNIUS 17.:BÜCHNER: WOYZECK (​Rendező: Menszátor Héresz Attila) ​– ​ANYASZÍNHÁZ – Az RS9 OFF FESZTIVÁL II. HELYEZETT ELŐADÁSA

Zsolnay Negyed | JESZ, 21:00
 

A Woyzeck valós eseményen alapul: 1821­ben, Lipcsében, Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét – a korabeli közvéleményt évekig lázban tartotta a latolgatás, beszámítható­e vajon Woyzeck. A különös, látomásos szöveg a modern dráma élvonalába emeli a Woyzecket.

 

Jegyvásárlás és tájékozódás a POSZT további programjairól itt!

(X)

 

 

süti beállítások módosítása