Jordán Tamás újra indul majd színházáért - Évadot hirdettek Szombathelyen

Nyolc bemutatót tervez bérletesei számára a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház, melynek őszi és tavaszi műsortervét Jordán Tamás, a teátrum igazgatója sajtótájékoztatón ismertette kedden.

    

Az őszi bérletsorozatban a nagyszínpadon William Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát és Bakonyi Károly - Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét, a Márkus Emília teremben pedig Henrik Ibsen Kísértetek című drámáját és Roberto Cossa A dédi című komédiáját láthatja a közönség.
    

Tavasszal a nagyszínpadon Anton Csehov Ivanov című drámáját és Moliére Tartuffe című vígjátékát láthatja a bérletet vásárló közönség, a Márkus Emília teremben pedig Moritz Rinke Vineta köztársaság című színművét, valamint Ben Jonson Volpone című komédiáját állítja színpadra a társulat.


jordantamas

    

Bérleten kívül viszik színre Jordi Galcerán A Grönholm-módszer című drámáját, amelynek helyszíne a színház igazgatói irodája lesz, valamint B. Török Fruzsina Végállomás Lev Tolsztoj nyomán című egyrészes krimijét Koltai Róbert rendezésében, amelynek a Studió színpad ad otthont.
    

Jordán Tamás elmondta: a következő évadban is biztosan műsoron tartják A dzsungel könyve, a Makrancos Kata, a Vitéz Mihály, valamint A falu rossza című darabokat.
    

Hozzáfűzte: a Savaria Történelmi Karneválhoz kapcsolódva idén is lesz Karneválszínház, amely során Eduardo De Filippo Nem fizetek! című komédiáját adja elő a társulat, Réthly Attila rendezésében.
    

A direktor a személyi változásokról szólva bejelentette: távozik a társulattól Sodró Eliza, aki a Radnóti Színházban folytatja, helyette pedig Gonda Kata érkezik Szombathelyre, aki eddig a Vígszínház művésze volt. Távozik a társulattól Görög László is.
    

Jordán Tamás úgy fogalmazott: a Weöres Sándor Színház több nagyon eredményes évadot tudhat maga mögött, amit egyszerre jelez a bérletes közönség számának folyamatos emelkedése, a színházi szakma megbecsülése, valamint azok a díjak, amelyeket az elmúlt években a társulat és annak egyes tagjai kaptak.
    

Jordán Tamás bejelentette: 2017-ben lejár az igazgatói mandátuma, és újra pályázni kíván a posztra.

 

 

 

süti beállítások módosítása