'A színházbajárás munka' - A POSZT-válogatók válaszoltak

Az idei POSZT versenyprogramját Kiss B. Atilla Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező állították össze. Ennek kapcsán próbáltuk faggatni őket.

 poszt

 

Mostanában sok kilométert tettetek meg egy autóban?

 

Sólyom András: Nem számoltam a kilométereket. Amikor vonattal utaztunk, akkor se. Amennyiben a kérdés arra vonatkozik, hogy bírtuk ki egymást, a válaszomat a színház iránti szenvedélyes érdeklődésünkben vélem felfedezni. Úgy tűnik, egyformán képesesek vagyunk arra, hogy minden rendelkezésünkre álló időben színházról beszélgessünk.

 

Mennyire foglalt le benneteket a válogatás?

 

Sólyom András: Az eltelt egy év alatt majdnem kétszáz előadást láttam. Ebből körülbelül százötven bemutató időpontja esett a 2016-os POSZT válogatásának naptárilag meghatározott szakaszába. Egy-egy előadás ráfordított idejéhez természetesen hozzájött az utazási idő valamint a jegyzetelés, amit kötelező feladatnak tartottam. Minden előadásról írtam magamnak egy rövidebb-hosszabb emlékeztetőt.

 

Kiss B. Atilla: Ha éppen nem én lépek fel és ráérek, esténként színházba megyek a feleségemmel. Mostanában egy kicsit jobban rá kellett érnem, hisz nem egyszer napi két előadást is megtekintettem, megtekintettünk. A válogatás nem egy sétagalopp, de semmiképpen nem jelentett áldozatot a részünkről, amennyire megterhelőnek bizonyult, legalább annyira volt öröm látni a sok jó előadást.

 

Korábban úgy fogalmaztál, a felkérés egy komoly szakmai megtiszteltetéssel ért fel…

 

Kiss B. Atilla: Abszolút! Azt gondolom, hogy a megtisztelő bizalom felér egy komoly szakmai elismeréssel. Kissé meglepett, hogy engem választottak. Vasvári Csaba keresett meg telefonon, elmondta, hogy felmerült a nevem az üggyel kapcsolatban, megkérdezte, javasolhat- e, elvállalnám-e. Megkérdeztem, hogy mi a feladat, hány előadás megtekintése az elvárás, és miután összevetettem a már korábban vállalt munkáimmal és felelősséggel teljesíthetőnek ítéltem meg, boldogan elvállaltam.

 

András, te mit szóltál a megkereséshez?

 

S.A.: Örültem a felém irányuló bizalomnak, ugyanakkor aggodalommal gondoltam arra, vajon az eddig megszerzett szakmai ismereteim elegendők-e. Eljutok-e mindenhová, ahol jelentős színházi produkció születik? Sikerül-e egyezségre jutnom a válogató társammal?

 

Koltai Tamás szerkesztő-riporteri közreműködésével több tv-műsort is készítettél a kilencvenes  évek Országos Színházi Találkozóiról, és a POSZT 2001-es indulásakor is jelen voltál. Hogy látod, mi változott azóta?

 

S.A.: Szerencsésnek tartom magam, hogy huszonöt éven át Koltai Tamás közelében lehettem. Mindaz, amit ma a SZÍNHÁZ-ról gondolok, jelentős mértékben az ő írásain és gyakori, személyes beszélgetéseinken alapul. Szeretetteljes, aggódó tekintetét folyamatosan magamon érzem, ezért azt hiszem, ha még élne, azt mondaná: a válogatásunkból ezúttal is fájdalmasan hiányzik jó néhány előadás, és van olyan, amit tévedésnek tart. Erre azt mondanám neki, hogy talán igaza van, de a kompromisszumra való képesség is lehet erény. Erre ő hangosan tiltakozna: művészet és kompromisszum összeegyeztethetetlen! Erre én azt mondanám: a POSZT-on kell erről a szakmának vitatkozni, kihagyhatatlanul.

 

valogatok

Kiss B. Atilla, Sólyom András

 

Tizenkettő helyett tizenhat előadást juttattatok a versenyprogramba. Milyen szempontok érvényesültek a döntésnél?

 

K.B.A.: A művészetet se kronométerrel, se célfotóval, se mérleggel nem lehet mérni, az értékelése során az ember semmiképpen nem tudja átugrani a saját szubjektumát. A válogatásban természetesen a szakmai szempontok mellett nagy szerepet játszott az ízlésünk. Mindazonáltal elfogultság illetve prekoncepciók nélkül ültünk be minden egyes produkcióra. A legutolsó megtekintett előadás is ugyanakkora esélyt kapott, mint a legelső. Nem voltak előre lefektetett szabályok, nem voltak kvóták és elvárások, amelyeknek meg akartunk volna felelni.

 

S.A. Legyen érvényes, igaz és fontos az előadás szellemi kisugárzása, formai megjelenése pedig - személy szerint engem is – szólítson meg. 

 

K.B.A.: Előfordult például, hogy egy darab nagyon ígéretesen indult, de egy önkényes rendezői fogás megfosztotta az előadást attól a lehetőségtől, hogy javasoljam a versenyprogramba. Volt, hogy egyébként ragyogóan felépített előadásról távoztunk hiányérzettel, ennek nyughatatlanul próbáltuk megfejteni az okát. És akadt olyan produkció, amit egyáltalán nem hoztunk szóba, mert nem tartottuk arra érdemesnek.

 

Mennyiben értettetek egyet? Volt-e olyan előadás, amibe beleszerettetek, amihez végül ragaszkodtatok?

 

K.B.A.: Természetesen mindkettőnknek voltak preferált előadásai. Egyezkedtünk, egyeztettünk és konszenzussal hoztuk meg a végleges döntést. Szerintem a POSZT kötelessége volna fölhívni a figyelmet olyan darabokra, amelyekre méltatlanul kevés figyelem jut - gondolok itt például a vidéki műhelyek kimagasló eredményeire. Mindkettőnk fájdalma, hogy sokkal kevesebb előadást tudtunk beválogatni, mint amit nyugodt szívvel ajánlhatnánk.

 

S.A.: 53 olyan produkciót számoltam össze, amit jó szívvel beválogattam volna. Pl:  Ernelláék Farkaséknál - Hajdú Szabolcs rendezésében a (budapesti) Maladypétől, Ványa bácsi - Réthy Attila rendezésében Szombathelyről, Én tökéletes vagyok Perovics Zoltán rendezésében a szegedi Metanoia Artopédiától vagy A harag napja Schilling Árpád rendezésében.

 

Atilla, neked mi fáj?

 

K.B.A.: Többek közt Purcărete Julius Caesar-ja Kolozsvárról - szerintem történelmi jelentőségű műalkotás. De megszimatoltam, hogy valószínűleg nem tudnánk Pécsre hozni, Purcărete ugyanis abba sem egyezett bele, hogy ezt a nézőtérspecifikus darabot elvigye Craiovára, ahol Európa Színházi Díjat kapott. Hasonlóan fontos előadásnak tartom Szűcs Nelli Fedák Sáriról szóló monodrámáját is, amely szemlélteti azt, amiről egyebek mellett Brook is ír Az üres tér című könyvében: a színház csodájához elég egy színész és egy néző.

 

posztfidelio

 

Mit kaptatok ettől az egy évtől?

 

K.B.A.: A legnagyobb élmény az összkép. Annak a megtapasztalása, hogy kárpátmedence-szerte rengeteg embert érdekel és érint meg a színház!

 

Ez meglepett?

 

K.B.A.: Inkább megnyugtatott. Sokan már a zebrán sem tudnak anélkül átkelni, hogy az okostelefonjukat bűvölnék, a párok otthon azzal töltik az időt, hogy külön számítógépekre merednek. Engedtessék meg, hogy szóvátegyem, ha mégis felveszik az ünneplőruhájukat és betérnek egy Shakespeare-re. A színházbajárás “munka”. Mégis szinte minden előadás, amit megtekintettünk, teltházzal ment, pedig nemcsak premierekre jártunk!

 

Egy korábbi interjúban úgy fogalmaztál, a magyar közönség tapsa egyedülálló…

 

K.B.A.: Igen, ezt most is így gondolom. Nagyon sokat énekeltem-játszottam külföldön, jelentős sikerekben is volt részem szerte a világban. Sehol nem tapasztalható a tetszésnyilvánításnak az a dinamikus formája, mint a magyar közönség esetében. Ahogy a négynegyedből kettő, a kettőből egy és aztán megint négy lesz. A legutóbbi MITEM-en is megfigyeltem, hogy ez a fajta taps igencsak meglepi az ideérkező külföldi színészeket.

 

András, számodra mi volt emlékezetes?

 

S.A.: Az összegzés időszakában vagyok, de a tanulságokról mindenképpen szeretnék beszélgetni a POSZT-on a szakmabeliekkel.

 

Színház.hu

 

 

A KORÁBBI ÉVEK INTERJÚI:

 

 

süti beállítások módosítása