"Mindig újat kínált a nézőnek" - Így emlékeztek Bertók Lajosra a PIM-ben

Most lenne 50 éves; már tíz éve nincs közöttünk. Bertók Lajos emlékét pályatársai éppoly szeretettel őrzik, mint nézői. Május 11-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartalmas és méltó megemlékezést tartottak, amelyen a résztvevők sokszínűen elevenítették fel a színész pályáját.

Kozma Kata, az MKB Kiválóságok Klubjának és Professzori Klubjának háziasszonya olyan születésnapi programot szervezett, amely átfogó képet rajzolt Bertók életútjáról, sokrétű – és nemcsak a színjátszásban kiteljesedő – tehetségéről. Partnerként Sopsits Árpádot, a talán leghíresebb Bertók-előadások rendezőjét kérte fel, aki gazdag videóválogatást készített a színész szerepeiből, filmes megjelenéseiből,  valamint az este gerincét képező beszélgetéseket is vezette.

 

bertok emlekest schiller kata 9404

Fotó: Schiller Kata

 

A programok a múzeum több helyszínén folytak. Az előtérben kiállítást rendeztek szerepfotókból és az életmű kapcsolódó részleteiből; a tárlók legnagyobb becsű látnivalója egy finoman kimunkált szobor és egy kézzel írt, lélekmélybe láttató vers: a színész képzőművészeti és irodalmi munkásságának egy-egy reprezentatív darabja.

 

A kisteremben levetítették az Egy őrült naplója-előadás felvételét, majd egy beszélgetés a személyes emlékek felelevenítésére kínált alkalmat – tisztelőnek, családtagnak éppúgy, mint színikritikusnak. (Ez utóbbi szálhoz kapcsolódva a cikkíró – saját megemlékezéseként – néhány korábbi sorát is belefűzi a jelen beszámolóba, idéző- és zárójelekkel elkülönítve az aktuális esemény bemutatásától.)

 

A már említett beszélgetésfolyam a nagyteremben zajlott, és bár három órát tartott, a megszólalóknak és a szerkesztés változatosságának köszönhetően mindvégig lekötötte a figyelmet. Először az egykori debreceni kollégák kaptak szót. Csikos Sándor, Jámbor József és Majzik Edit (felvételről vetített) beszélgetése felidézte a kiváló tehetséget, az alázatos játszótársat, a nagy műveltségű intellektust, az igényes művészt, de nem hallgatott a félelmekkel, bizonytalanság-érzettel küzdő személyiségről sem.

 

És miközben előadásrészleteket láthattunk Bertók Debrecenben eljátszott szerepeiből, felváltva érkeztek újabb és újabb beszélgetőtársak, hogy – hol Sopsits kérdéseiből kiindulva, hol szabadabban váltogatva a témákat – ki-ki hozzátegye a maga mozaikkockáit a közösen felrajzolt képhez. A videóbejátszásokon felvillant szerepek kapcsán – a Srác a Csirkefejben; Trepljov a Sirályban; Genet Férfiak-jában Lefranc; Miskin a Félkegyelmű-ben, a Pericles címszerepe; Etienne Garaczi László Fesd feketére! című darabjában és Az ember tragédia Ádámja – többek között Pinczés István rendező, Dobák Lívia dramaturg és Kerekes Éva, a Sirály-előadás vendégként meghívott címszereplője idézték a múltat.

 

Nagy Dániel Viktor felolvasásában interjúrészletek segítettek még közelebb hozni Bertók személyiségét, gondolkodásmódját – így a következő sorok is: "Amikor kezdtem megismerni a pályát, és kezdtem magamban egyre több dologra rákérdezni, sok minden átértékelődött bennem. Kiderült: a pillanatnyi sikernél sokkal fontosabb az, hogy az ember fogékony tudjon maradni, képes legyen ébren tartani az érdeklődését, és végezze a dolgát, végezze az utolsó percig, de úgy, hogy amit megcsinált, arra bármikor örömmel emlékezhessen vissza. Ez az öröm pedig elsősorban a csönddel van kapcsolatban, amit akár a színpadi pillanat sűrűségnek is mondhatunk – Janis Joplint idézve: amikor a színpadon úgy érzem, mintha hetvenezer emberrel szeretkeznék egyszerre –; amikor megérzem: annyira együtt vagyunk a közönséggel, hogy valósággal rádőlhetek erre a sűrűségre, de közben mégis én irányítom a helyzetet".

 

A budapesti évek felelevenítésében László Zsolt – nemcsak játékostársként, hanem mint Bertók közeli barátja –, Dolmány Attila, Bacsa Ildikó és továbbra is Pinczés István működött közre. Tarján Tamás kritikus a színész művészetét méltatva kiemelte: Bertók mindig valami újat kínált a nézőnek; új nézőpontokat, új szerepértelmezést.

 

Ekkorra már nemcsak kirajzolódott, hanem egyre részletgazdagabban állt előttünk – a Latinovits Zoltánnal is többször párhuzamba állított – zsenigyanús színpadi alkotó portréja, akit az önmagával szembeni kíméletlen maximalizmus nem egyszer méltatlan helyzetekbe sodort. A beszélgetések közé illesztve most már a Budapesti Kamaraszínház előadásaiból következtek bejátszások.

 

Elsőként Raszkolnyikov / Amper kettős szerepe idéződött fel a Bűn és bűnhődés a rácsok mögött című műből. („Halk szavú Amper és csendben vívódó Raszkolnyikov. Amikor azonban az erős, önmaga útját megcélzó egyéniséget kikezdi a kétely, nyugodt hanghordozása ingerültté válik, gesztusai kapkodók lesznek, harmonikus arcvonásai összekuszálódnak, tekintetében felerősödik a kétségbeesés. Az intellektus kontrollja nem vész el, a lélek nem zavarodik össze látványosan, pusztán kiszolgáltatottá lesz: először önmagának, majd László Zsolt Porfirijének is. A nagyon erős színpadi jelenléttel bíró Bertók pályája fontos állomásához érkezett a szereppel.”)

 

bertok emlekest schiller kata 9436

 

A továbbiakban a Világtalanok című Kiss Csaba-darab Apa szerepéből villant fel egy részlet, ezt pedig a Harold és Maude férfi címszerepe követte. („Életunt ábrázatú, tépett frizurás, nyakigláb utókamasz. Anyuka kedvence, emellett indítékhiányos depressziós, felnőtté válni nem akaró harmincas, aki újabb- és újabbfajta öngyilkossági performanszokat rendez saját szórakoztatására és környezete meghökkentésére. Amúgy végtelenül szelíd, kedves és figyelmes, ráadásul magas és jóképű – és Bertók Lajos játssza. Nem lehet nem szeretni.”)

 

Utolsó előttiként a Hamletre került sor. („Bertók Hamletjének semmi köze a világhoz, amely körülveszi. Hiányzik belőle mindaz a készség, ami az udvar tagjait annyira hasonlókká teszi egymáshoz; rendelkezik viszont a rákérdezés igényével és a feladatvállalás képességével. Hősi póztól mentesen, de elszánt hittel veszi fel a harcot a cinizmus és kalandorság kizökkent idejével. Magánya, értelmiségi érzékenysége, a „pokolra kell annak menni” felvállalása modern hőssé avatja. Bertók kivételes egyszerűséggel, az értelmezés tökéletes kimunkálásával tolmácsolja az Arany János-fordítás patinás szövegét.”)

 

A színpadi pályaképtől az Egy őrült naplója című monodráma Popriscsinjével búcsúztunk. („Nemcsak szánjuk Popriscsint: fáj a sorsa. Kortársunk, akit a világ az esélyteleneknek kijáró közönnyel a szemünk láttára tipor agyon. Ez az izzó tekintetű, érzékeny arcú fiatalember sokféle életsors részese lehetne. Léte hiábavalóságának tudata azonban szétroncsolja: az önáltatások védőhálója szétfeslik, az önfegyelem burka felhasad, az elme menthetetlenül megbomlik. A monodrámát hihetetlenül intenzív alakítás élteti; a színész a lelkét, testét mindenestül és kímélet nélkül átadja a szerepnek, kezdjen vele azt, amit csak akar. Nem fél pokolra menni, és nem kíméli nézőjét sem a katarzishoz vezető úton.”)

 

Ezután a filmszerepekre terelődött a szó. Alkalmunk volt belenézni az Aranyvárosba és a Porcelánbabába, ez utóbbiról beszélgetés is kerekedett Gárdos Péter rendező részvételével. Végül a Delta című Mundruczó Kornél-film első, a színész halála miatt befejezetlen változatából láthattunk részletet, Petrányi Viktória producer kommentárjával.

 

Az estet a remek színészzenekar, a Harmadik figyelmeztetés koncertje zárta. Első számukat Bertók Lajos emlékének dedikálták, a továbbiakban pedig az elmúlt évtizedek slágereinek egyéni feldolgozását adták, ritka szellemes zenei ötletparádét felvonultatva. És ez a jókedv nagyon is illett annak öröméhez, hogy néhány órára a századforduló egyik legnagyobb színészének társaságában érezhettük magunkat.

 

Szerző: Dömötör Adrienne

 

 

 

süti beállítások módosítása