Miniszteri elismerést kapott az ExperiDance

Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott az ExperiDance tánctársulatnak az emberi erőforrások minisztere.

 

Az oklevelet több mint másfél évtizede tartó munkájuk elismeréseként kapja a társulat, mellyel a mai néző számára is izgalmassá teszik és így továbbörökítik a tradicionális magyar tánckultúrát. 

 

dijatado experidance ram

Fotó: Nagy Márton

 

Az elismerést Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a társulat alapítóinak, Román Sándor művészeti vezetőnek és Vona Tibor ügyvezető igazgatónak a III. Keresztény Színházi Fesztiválon, ahol a társulat az Én, Leonardo – A fény születése című előadással lépett fel. „Nem túlzás azt állítani, hogy az ExperiDance önálló művészeti nyelvet alkotott, és ezzel különleges értéket teremtett mind a magyar, mind az egyetemes kultúra számára” – mondta az államtitkár.


Az ExperiDance tánctársulat a magyar néptánchagyományt ötvözi népszerű nemzetközi és kortárs táncokkal. 16 éves történetük alatt 12 országban, több mint 2000 teltházas előadás során, kétmillió néző előtt bizonyították, hogy az újragondolt magyar tánckultúra képes meghódítani a mai közönséget. 20 előadásból álló repertoárjukat folyamatosan játsszák a budapesti RaM Colosseumban és hazai turnéelőadásokon, június 18-án pedig Párizsban lépnek fel a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon.

 

süti beállítások módosítása