Élete 20. századi kalandregény volt - Elhunyt Karády Béla

Elhunyt Karády Béla, az Operett és a MACIVA nyugalmazott rendezője, művészeti vezetője. Többször emlegette, hogy majd én írok róla egy "jó kis nekrológot". Megírtam...

Molnár Dániel írása:

A nevét én is csak a levéltárban ismertem meg. Aztán amikor 2013-ban a Vígszínház doyenjével, Lázár Egonnal beszélgettem a hajdani Fővárosi Népszórakoztató Intézmények után kutatva, felajánlotta, legközelebb összehoz bennünket. Tényleg? Még él? -lepődtem meg. Mint kiderült, csendben, és jól szervezetten, szellemileg teljesen frissen. Olyannyira, hogy második látogatásom után úgy döntött, (91 évesen!) vesz egy laptopot és megtanulja használni, mert nagyon jó dolognak tűnt ez az internet.

Munkásságát nem tudom, hogyan méltathatnám. Egy színész halála esetén könnyen elsorolhatók a szerepei, igaz, rendezőknél is a jelentősebb előadások; de egy harminc éve visszavonult, ráadásul szórakoztatóipari rendezőről, akinél megközelítőleg sem lehet megmondani, hány előadás fűződik a nevéhez... (Plusz, amelyek közül személyesen egyet sem láttam, csak igyekeztem rekonstruálni.) Ráadásul olyan műfajokban alkotott, melyek mára Pesten - a néha felbukkanó hangzatos produkciós lózungok ellenére - (tetsz-?)halottak. Akik azt hirdetik, csinálják, nem azt csinálják; akik pedig tényleg csinálják, nem is sejtik, hogy azt csinálják. Munkahelyeinek zöme sem áll már. Munkásságának értékét nem nagyhatású, stílusforradalmasító előadások adják, Karády főleg azt tudta, ami a szórakoztató műfajokhoz igazán szükséges: a szakmát. Jó szakemberként ismerte az operettrendezés fortélyait, tudta mi kell ahhoz, hogy egy revű működjön, milyen íve van egy varietéműsornak, hogyan éri el egy szám a legnagyobb hatást, mitől cirkusz a cirkusz, és milyen a jó lokálműsor.

Rendszeressé váló heti előadáselemzéseinken, eszmecseréinken elmesélt történeteinek cserepeit hiába is próbálnám összeilleszteni. Lenyűgöző ismeretanyaga volt, 50 év emlékei a szűkebb-tágabb szakmából egyaránt. Pótolhatatlan tapasztalat és információmennyiség a pesti szórakoztatóiparról és a politika befolyásolási kísérleteiről, Révai, Aczél és Pozsgay manipulációiról. Miért húzták szét 3 hétvégére az új Nagycirkusz protokollbemutatóit; hogyan nevelt Bárdos Artúr; milyen volt az éjszakai élet Pesten a ’70es években; hogyan csaltak a jegyekkel a Városi Színházban; és milyen volt egy revűműsor az ötvenes években? Nem tudom, feltűnik-e egyszer valaha a válaszok hiánya.

Karády Béla 1922-ben született Budapesten, Krámer Béla néven. Élete tipikus huszadik századi kalandregény. Titulusa szerint segédrendező, gyakorlatilag samesz az OMIKE-nél. 1944 Karácsonyán szökevényként halálra ítélték, de hogy túlélje, belopta magát egy Mauthausenbe tartó halálmenetbe. Visszatérése (ahogy ő emlegette: „kirándulása”) után a Belvárosi Színházhoz került, a nagy felfedező, Bárdos Artúr kezei alá, ahol hamarosan már tényleg segédrendezőként dolgozhatott. Bárdos javaslatára azonban nevet változtat: mivel Karády Katalin helyzete bizonytalan volt, úgy vélték, a név felszabadult, így lett Karády Béla. (Az "igazi" Karády később áldását adta a névválasztásra, és „tiszteletbeli öccsévé” fogadta.) Bárdos 1948-as emigrálása után a Magyar Színházhoz veszi Gáspár Margit, és viszi magával egy év múlva a Városi Színházba is. A színházak államosítása után az ő ötletéből jön létre a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények (FŐNI), amely a Népművelési Minisztériumnak "nem kellő" szórakoztató színházakat irányítja két évig. Művészeti vezetőként kereste a lehetőséget, hogy - mint Gáspár az operettet - átmentse a pesti revűt az államszocialista rendszerbe, de egy évad után megfúrták balról. Eltávolítása után a kecskeméti Katonába került, majd vissza a Budapest Varietéhez. 1957-ben Fényes Szabolcs magához hívja a Fővárosi Operettszínházba: a FŐNI-ben Karády volt az ő igazgatója, most szerepet cserélnek. 1965-ben visszatért a varietéhez: a MACIVA művészeti igazgatójaként szaktudásának és kapcsolatteremtő képességének köszönhetően majd' minden földrészre közvetített magyar artistákat. Még a Szovjetszkij Cirk igazgatójával is olyan viszonya volt, hogy hittek egymásnak. Ő ajánlott először szerződést Gálvölgyi Jánosnak az 1968-as Ki Mit Tud után, a feléledt lokálkultúrában a Vámosi-Záray párost, Zentay Annát, Medveczky Ilonát, Kabost, Rodolfót, Alfonzót rendezte a Kamara Varietében, a Moulin Rouge-ban, a Savoyban, a Lidoban (ahol Bangó Margittal is elénekeltette a Macskák Memoryját a Kis éji show c. műsorában). Kedvenc munkái közé tartozott a Színészek-Újságírók Rangadóinak rendezése a Népstadionban. 1982-ben visszavonult, a továbbiakban csak saját életét rendezte át újra és újra: felesége, Ugray Klotild táncművész elvesztése, és egyre gyengülő fizikuma miatt. Nyugdíjba vonulása után már csak huncutul szemlélte a színházi világot, és a körülötte lévő cirkuszt, a szó mindkét értelmében. Még ágyhoz kötve is csak az érdekelte, "Mi új? Mit látott?" Elmondása szerint kevés rokona lévén, az életben kollégái barátságát becsülte legtöbbre. 

Hálás vagyok, hogy barátja lehettem.