Debrecenben mutatkozik be a Madách Színház

Júliusban a Meseautó című zenés darab ősbemutatóját, novemberben pedig a Jézus Krisztus Szupersztárt láthatják a debreceni nézők.

 

A Madách Színház és a debreceni Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tavaly állapodott meg arról, hogy még szorosabb kulturális együttműködést alakít ki.

 

“Ahhoz, hogy újabb szintre kerüljön az együttműködés, szükség volt a 2014-es beruházásra, amelynek köszönhetően teljességgel új arculatot nyert a Nagyerdei Szabadtéri Színpad a Békás-tó partján" – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója.

 

13332857 1110054499015397 1221010509387434128 n


„Közös munkánk a Madách Színházzal sem most indult, Debrecenben a nézők többek között láthatták már a Pletyka és a Ne most, drágám! című vígjátékot, a Betörő az albérlőm című produkciót vagy, a Csoportterápiát. Ünnep számunkra, hogy a Meseautó ősbemutatóját szintén Debrecenben tarthatjuk és a Jézus Krisztus Szupersztárt is itt láthatja majd a közönség ősszel” – avatott be a kulturális szakember.

 13312911 1110054509015396 6907875252465455552 n

 

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy jelentős lépésre készülnek, egy hosszú távú munka első fázisánál tartanak.


“Mindig is küldetésünknek tekintettük a magyar musicalek létrehozását. A külföldi sikerdarabok során szerzett tapasztalatainkat pedig igyekszünk kamatoztatni egy-egy produkció kapcsán. A Szente Vajk-Galambos Attila-Bolba Tamás alkotta szerzőtrió már a negyedik bemutatójára készül, és ez nem véletlen. A Csoportterápia, a Poligamy és a Tanulmány a nőkről című zenés előadások után a Meseautóra esett a választásuk. A mindenki által jól ismert történetből időről időre születnek is feldolgozások” – árulta el a direktor.

 13346582 1110054502348730 8473464464883985700 n

 

“Debrecenben nagyon jó és színházértő közönség van, ezért külön öröm, hogy az új magyar musical ősbemutatója abban a városban lesz, ahol négy évet színészként eltölthettem” – mondta Szente Vajk, a Meseautó rendezője. Hétfőn volt az olvasópróba és mindenki nagy lelkesedéssel kezdett neki a színpadi próbáknak, hogy július 29-én és 30-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon elnyerjék a közönség tetszését. A darab kőszínházi bemutatója pedig november 18-án lesz Budapesten.

 

Az előadásban Nagy Sándor, Molnár Nikolett, Magyar Attila, Dobos Judit, Simon Kornél, Szerednyey Béla, Trecskó Zsófia és Barabás Kiss Zoltán fog játszani.

 

Szirtes Tamás a Jézus Krisztus Szupersztár kapcsán arról is szót ejtett, hogy egy musicalt létrehozni fáradságos és rendkívül hosszú, kreatív munka.

 

13321710 1110054505682063 6404530587121885484 n

 

“Amint kimozdulunk az épületből, a művészi gondolkodásunk is megváltozik, Debrecenben a Főnix csarnokban például háromszor akkora a színpad, mint nálunk, másképp is kell színre vinnünk az előadásokat, és az új helyszín, az új feladat inspirálja a színészeket. Majdnem 30 darabunk van repertoáron, ezért vannak olyanok, amelyekre igény még lenne, de időnk már kevésbé, ezért szeretnénk szélesebb körben, országszerte is bemutatkozni. Ezért kerestünk új lehetőséget, és Debrecenben már találtunk is” – tette hozzá.

 

Szirtes Tamás arról is beszélt, hogy ha a Jézus Krisztus Szupersztár aréna-változata sikeres lesz, elbarangolhat az ország több pontjára is a musical.

 

13315293 1110054639015383 8416039832328442698 n

 

Kocsák Tibor, a Jézus Krisztus Szupersztár zenei vezetője úgy fogalmazott: ”A zenei útjukat kereső zeneszerzőknek a Jézus Krisztus Szupersztár a legmeghatározóbb darab, azon kevés musicalek közé tartozik, mely igazi remekmű és egyben forradalmi alkotás, hiszen a rock zenét beemelte a színházi világba. Ez a csoda a 70-es évek óta tart, örülök, hogy újra játszhatjuk, minél több embernek látnia kell.”

 

A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja 2016-ban kizárólag Debrecenben lesz látható, november 18-én és 19-én. A Szirtes Tamás rendezte rockoperában többek között Feke Pál, Serbán Attila, Gallusz Nikolett, Sasvári Sándor, Csonka András és Kőrösi András lép színpadra.

 

Színház.hu

Fotók: Madách Színház

 

süti beállítások módosítása