A borvörös bársonytól a csukaszürke posztóig - Kiállítás idézi Bánffy Miklós alakját

Korabeli fotókon, albumokon, plakátokon, grafikákon és festményeken keresztül elevenedik meg IV. Károly 1916-os koronázási ünnepsége, valamint az esemény fő rendezőjének, Bánffy Miklósnak a szerepe azon a kamarakiállításon, amely csütörtök este nyílt meg Budapesten az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.

 

A borvörös bársonytól a csukaszürke posztóig - Gróf Bánffy Miklós az 1916-os koronázási ünnepség rendezője című tárlaton a koronázás centenáriumi évére is emlékezve idézik fel IV. Károly koronázási ünnepségét, amelynek kormánybiztosa és tervezője Bánffy volt. Ő álmodta meg, vonta be és jelölte ki a közreműködőket, a művészeket és határozta meg az eseménysorozat kulcsmozzanatait.

 

koronazasi domb


Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár a megnyitón hangsúlyozta, hogy a kiállításon sajátos módon ér egybe Bánffy Miklós színházi tevékenysége és annak politikai jelentősége. Felhívta figyelmet arra, hogy december 30-án méltó megemlékezésekkel készülnek az utolsó magyar király, IV. Károly megkoronázásának századik évfordulójára. Mint mondta, a mostani kiállítás méltó nyitánya az idei centenáriumi rendezvénysorozatnak, amelyen konferenciát és ceremoniális megemlékezéseket is tartanak.

 

"Egy olyan személyiség koronázásáról van szó, akinek ugyan az I. világháború folyamatában a hadi dicsőséget kellett valamilyen módon megjelenítenie, de akiről tudjuk, hogy nagyon is békepárti volt, amelyet minden gesztusában, politikai nyilatkozatában próbált hangsúlyozni" - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy IV. Károly politikai tevékenysége nyomán elindult az a folyamat, amelynek végső állomásként boldoggá avatták őt. Az államtitkár-helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy december 30-án lesz Bánffy Miklós születésének 143-ik évfordulója.

 

banffy miklos


Ács Piroska, az OSZMI igazgatója felidézte, hogy 2010 októberében, a Bánffy Miklós-emlékév keretében indult útjára az OSZMI emlékkiállítása, hogy Bánffy nevét visszahozzák a köztudatba. A kiállítás az elmúlt években számos határon túli és magyarországi helyszínen mutatkozott be, jelenleg a harmincnyolcadik helyszínen jár.


Mint mondta, a most nyíló tárlaton Bánffy Miklóst mint egy nagyszabású esemény rendezőjét mutatják be. A Szebeni Zsuzsa kurátor által összeállított anyag párhuzamot von az 1867-es koronázási eseményekkel - hangsúlyozta az igazgató. A tárlat augusztus 21-ig látható.

 

 

Bánffy Miklós a koronázási ünnepségről:

 

"(...) Alig múlt el hajnali négy óra, amikor elhajtattam hazulról.
A koromsötét város élettelen volt. Semmi hang, semmi nesz. Csak a fiákerlovak lépése csattogott egyedül a bakacsin éjjelben, csak egy-egy lámpa pislogott itt-ott... Mennyi fény, mennyi dísz, mennyi pompa vonul ma föl!... Magam is arannyal kihányt díszmagyarban. És kihajolva a kocsiablakon, önkéntelen ahhoz a sok ezer testvéremhez szállott el a gondolatom, kik odakinn a lövészárkokban, sárban, hóban töltik el ezt a hideg, nedves téli éjszakát.

(...)

Bizonyára nagyon hosszan tartott a szertartás. Meddig, nem tudnám megmondani. Nem tudnám, mert abban a káprázatos mesekörnyezetben az idő múlását nem érzékelte senki - zene, ének, tömjénfüstnek felszálló és eloszló fellegei, orgonabúgás odabenn, messziről olykor ágyúszó tompán, néma, átcsoportosuló díszruhás alakok, officiáló püspökök a rituálé mozdulatlanságában -, mintha valami folyton változó és mégis összefüggő álomban élt volna az ember időtlen időket. Majdnem váratlan felébredésként hatott, midőn mindez véget ért.
A királyi pár a sekrestyébe vonult vissza.
Az ünneplő sokadalom indult ki a térre.
Midőn a templomban megapadt a tömeg, a palotahölgyek lassan lejöttek a bal oldali karzat lépcsőjén. Ekkor vehettem őket jobban szemügyre. Ahogy így egyenként-páronként, fokról fokra szállva közeledtek a közbülső járó felé, csupa ezüst-aranyruhákban, skófiumos szoknyákban, érctüzű csipkében - akár régi nagyasszonyok elevenedtek volna meg -, váltak elhaladó, tovatűnő valósággá. Családi ékszerek, gyémántok és gyöngyök, smaragdok és rubintok láncai tűzdeltek fehér izzású vagy színesen égő csillagsorokat a hajukba, a menték prémjére. Az orgona halkan görgő hangcsörgedezéssel kísérte a lépésüket, ameddig hosszan elnyúló csoportjaik százszoros szépségben kihaladtak végre mind...

A templom teljesen kiürült.

 

kiralydomb 1916

 


Ismét csak a karmazsinszőnyeg és a piros bársony vöröslött mindenfelől, mint a kapuk megnyíltakor, de most, miután az a sok vakító pompa kivonult belőle, majdnem komornak tetszett minden.
És akkor e bíboröböl nyílásában oldalt megjelentek a fölavatandó „equites aurati", az „aranysarkantyús lovagok".
Vagy ötvenen lehettek.
Csupa frontharcos tiszt. Csukaszürke egyenruhák. Kopottak. Fol-dozottak. Elnyűtt bőrövek, megbámult szíjak. A fáradt bakancsokon meglátszott, mennyit kefélték erőszakosan, hogy kifényesedjenek valahogy. Az élükön mankósok, falábosak. Sántítva, kopogva, nehéz lélegzéssel. A harctér tragédiája ömlött be az ajtón, lepte el az oltár előtti térséget, hol még néhány perccel azelőtt minden csupa ragyogó csillogás volt.
Néhányan, a nyomorékabbak székekre omlottak. Az épek - azok, kiket megkímélt a sors - merev, katonás vigyázzállásban sorakoztak. A blúza mindnek telis-teli volt vitézségi éremmel, signummal, rendjellel. Szótlanok mind. Egymással sem beszéltek, és a szemük meredő egykedvűséggel nézett maga elé. Azoknak a tekintete ez, kik nap nap után néznek farkasszemet a halállal...
Valóban a Divina Comediába illő fordulat! Csak más sorrendben: A Paradiso előbb, azután az Inferno.
Sorban álltak és vártak. Nem néztek se jobbra, se balra, akárha roham előtt várták volna a parancsot...
A király visszajött. Koronásán, palástosan. Elfoglalta az előrehúzott trónt. Elhangzott az első név.
Kettéroppant, szürke emberroncs tápászkodott föl két fekete mankóra. A tisztiszolgája elkapta, hogy el ne vágódjék. Az támogatta át néhány lépésnyire. Ott a trónlépcsőn összeomlott, miközben Szent István pallosa háromszor érinté a vállát. Azután valahogy fölemelték, és a szolgájával nagy nehezen kitántorgott a templomból.
Nem vártam be a lovaggá ütés végét, dolgom is volt odakünt, és tán szabadulni akartam e lidércnyomásos látomás alól. Kimentem a térre. (...)"

 

Színház.hu, MTI

 

süti beállítások módosítása