Jön A tündérkirálynő - Barokk és jazz az Operában

Élő jazz betétszámokkal, az 1940-es évek filmvilágát idéző képi megvalósítással és fiatal operaénekesekkel viszi színre az Operában Purcell: A tündérkirálynő című művét Almási-Tóth András, aki a zenei anyag aktualizálására Fekete-Kovács Kornélt, a hazai jazz szcéna kiválóságát kérte fel.

 

Almási-Tóth András két, könnyedségében emblematikus rendezést is megvalósított az utóbbi években az Opera felkérésére. A telefon című szabadtéri produkcióhoz a dalszínház Hajós utcai épületrészének graffiti-díszletével és a Szfinx-szobor beszínezésével keltett óriási figyelmet, A tenor című operát pedig olyan humorral fűszerezte, amely hangos nevetésre készteti a közönséget.

 

Almási-Tóth az Opera immár szokásos, nyári barokk bemutatójának rendezőjeként ismét megcsillogtatja egyedi látásmódját: a 40-es évek film noir műfaját és David Lynch képi világát idéző, hangsúlyozottan filmes miliőt teremt Purcell: A tündérkirálynő című művéhez. Az előadás díszlettervezője, Sebastian Hannak lelki labirintust formáló, a külső és belső tereket összemosó díszletében elevenedik meg a Tündérkirálynő alakja, aki egyfajta femme fatale, egy önmagát és a saját boldogságát kereső nőt testesít meg, amint egyik kapcsolatából a másikba menekül, miközben saját magát sem találja meg. A címszerepben a nemzetközi színpadokon is ismert fiatal énekeső, Baráth Emőke lép színpadra.

 

Purcell A tunderkiralyno diszletterv8

 

A femme fatale a vágy és veszedelem, valamint a szexualitás és halál kettősségének vonzereje által megformált nőalak, ravaszságából és érzékiségéből fakadóan pszichikailag és érzelmileg veszélyezteti áldozatait, megfosztva őket erkölcsüktől, értékeiktől, barátaiktól, sőt esetenként a vagyonuktól is. Alakja számos értelmezésre ad lehetőséget: a gyilkos nő valójában a saját öröméért, életéért, boldogulásáért harcol, ám a társadalom számára is veszélyes lehet, hiszen nem alkalmazkodik a neki szánt szerepekhez.

 

A tündérkirálynő eredetileg „semi-opera”, Shakespeare Szentivánéji álom című előadásához készült zeneszámok sora, melyek nem adnak ki önálló történetet, csupán a prózai művel együtt nyernek igazi értelmet. Almási-Tóth a próza elhagyásával operaként fogja fel a művet, és a zeneszámokat egyedi történetbe illeszti. Ez a Szentivánéji álom egy város erdejében játszódik, magányos szereplőkkel, bűnnel, gyilkossággal és szerelemmel.

 

A mű kottáját csak a 20. században fedezték fel, így előadási hagyománya nincs. A jelen színpadi megvalósításai vagy a teljes mű rekonstruálására törekednek prózai színészek és táncosok bevonásával, vagy operaként, a rendezői színház esztétikája szerint mintegy „újraírják” azt. „A második módszer járhatóbb. Mi átformáltuk a szerkezetet, csak az angol zeneszerző művét használtuk, és írtam egy teljesen új történetet az eredetiből kiindulva – mondja a rendező. – Mivel a zeneszámok nem épülnek egymásra, szükség van „kötőanyagra”, ami az eredeti műben a prózai dialógus. Úgy döntöttünk, hogy a barokk zenei gondolkodáshoz igen hasonló alapokon nyugvó jazzt fogunk alkalmazni. Purcell rengeteg tánczenét írt a műbe, de ezeket én elhagyom, hogy a drámai jelleget erősíthessük. Felkértem Fekete-Kovács Kornélt és művésztársait, hogy ezek helyett az előadás stílusához illően alkossanak klasszikus jazzszámokat Purcell-zenemotívumok alapján. Természetesen az opera többi részét megtartottuk, ezt az Operaház Zenekara tolmácsolja majd. Az előadás kialakításában a kezdetektől együtt dolgozunk a fiatal, ausztrál karmesterrel, Benjamin Bayllel.

 

tunder

 

A központi tér a Bár, ahol a Fekete-Kovács Kvintett játszik bizonyos jelenetekben vissza-visszatérő elemként tagolva a Purcell-művet, találkozásukkal hidat képezve az évszázadok között.  „A jazz az előadás alapkoncepciójához és atmoszférájához is tökéletesen illik, tulajdonképpen a végzet asszonyáról szóló film noir forgatókönyv született, amely a Purcell-dalokon keresztül elevenedik meg” – emeli ki az alkotó.

 

A film noir klasszikus periódusa az 1940-es évek elejétől 60-as évek végéig tart, és a II. világháborút követő időszakot, a pusztulófélben lévő, züllött városi világot jeleníti meg. Az alkotások jellemzője a kiábrándultság, a bukás és az árulás, valamint a megvesztegethetőség. Képi világát a szűk, esőtől áztatott utcákon – általában detektívek és a rendőrség elől – egyedül menekülő hős adja, mindeközben a történet állandó szereplője a csábító femme fatale.

A bárban a Tündérkirálynő leginkább magára marad a szórakozó tömegben. A férfiak, akik körülveszik, mind más szerepet szánnak neki, a férfiuralomban egy önállóságra törekvő nő saját magáért küzd. A Tündérkirálynő lehetne bárki, aki szembe megy a társadalmi normákkal, vagyis egyfajta lázadó: házassága boldogtalan, ezért szeretőjével, az Idegennel bonyolult tervet eszelnek ki a férj megölésére. A gyilkosság után azonban ráébred, hogy innentől fogva neki lesz elkötelezve a közös bűn miatt. Elmenekül a kapcsolatból egy romantikus szerelembe, itt azonban az érzelmi függőség rémíti meg, úgy érzi, megfullad, elmenekül hát. Egy kínai üzletember mellett találja magát, pénz és csillogás veszi körül. Ám itt sem boldog, ezért egy ártatlan tizenéves karjaiban köt ki és ébred rá, hogy elment az idő, már sosem kapja vissza elvesztett ártatlanságát. A főszereplőt körülvevő férfiakat Fried Péter, Daragó Zoltán, Rab Gyula, Szappanos Tibor, és vendégművészként a firenzei születésű basszbariton, Gianluca Margheri alakítja. A darab jelmeztervezője Lisztopád Krisztina, zenei irányítója Benjamin Bayl, aki otthonosan mozog a modern és a historikus repertoárban, a szimfonikus és kamarazenekarok mellett operaházakkal is együttműködik: Európa, Ázsia és Ausztrália nagyvárosaiban egyaránt dolgozik. Alapítója és művészeti vezetője Ausztrália új historikus zenekarának, a seventeen88-nak, továbbá az Odissea egyik művészeti vezetője. A London's Orchestra of the City művészeti igazgatója volt hat évadon át, a Saraband Consorté ugyancsak hosszabb ideig.

 

A Tündérkirálynő halála maga az ébredés a Szentivánéji álom erdejének önkereső bújócskája után. „Az alapműhöz hasonlóan álom és valóság határai ugyanúgy elmosódnak ebben a mesében is. A kijózanodás pillanata pedig a darab végén jön el úgy, mintha felébrednénk, és egyetlen, nagyon hosszú éjszaka lett volna az egész történet, miközben egy több évet felölelő cselekményt mesélünk el” – nyilatkozta a rendező az Opera magazinnak.

A bemutató a Shakespeare-évad lezárásaként kerül színre június 17-én a Magyar Állami Operaházban.

 

 A sajtóanyag a produkcióhoz készült műsorfüzet és az Opera magazin kapcsolódó interjújának szövegrészleteit is tartalmazza. A műsorfüzetet írta: Almási-Tóth András és Keszthelyi Kinga; az interjúban Zsiray-Rummer Zoltán kérdéseire válaszolt a rendező.

 

Purcell A tunderkiralyno diszletterv5

 

Henry Purcell: A tündérkirálynő

Bemutató: Magyar Állami Operaház, 2016. június 17.

Opera noir két részben, öt felvonásban, angol nyelven, magyar és angol felirattal

Karmester Benjamin Bayl

Tündérkirálynő Baráth Emőke

Költő Fried Péter

Idegen Gianluca Margheri

Két lány Ducza Nóra / Szemere Zita

Fiú Daragó Zoltán

Szerető Rab Gyula

Kínai Szappanos Tibor

Szövegíró Ismeretlen szerző

Rendező Almási-Tóth András

Díszlettervező Sebastian Hannak

Jelmeztervező Lisztopád Krisztina

Mozgástervező Widder Kristóf

Dramaturg Keszthelyi Kinga

Magyar nyelvű feliratok Kenesey Judit

Karigazgató Strausz Kálmán

Zenei közjáték Fekete-Kovács Kornél

Közreműködik Fekete-Kovács Kvintett

Rendező munkatársa: Tóth Erika

Zenei asszisztensek: Dallos Erika, Katona Anikó, Salgó Tamás, Zsoldos Bálint

További előadások: június 19., 21., 23.

 

 

süti beállítások módosítása