Margaret Atwood kanadai írónak ítélték a PEN Pinter-díját

Margaret Atwood kanadai regényírónak és költőnek ítélték idén a PEN Pinter-díját - jelentették be csütörtökön Londonban.

    atwood

 

Az English PEN 2009-ben alapította a díjat az egy évvel korábban meghalt Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter tiszteletére. Az évente odaítélt elismerést olyan kiemelkedő brit vagy Nagy-Britanniában élő író kaphatja, aki - mint Pinter Nobel-beszédében fogalmazott - tekintetét rendíthetetlenül a világra szegezi, és szenvedélyes eltökéltséggel keresi az igazságot a társadalmi kérdésekben.
    

Pinter özvegye, Antonia Fraser elmondta, hogy "íróként, szószólóként és emberként" is nagyra tartja Atwoodot. A kanadai író, akinek MaddAddam-trilógiájából két rész, a Guvat és Gazella, valamint Az özönvíz éve is megjelent magyarul, megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy Pinter emlékét őrző díjjal tüntették ki, az angol drámaíró készítette ugyanis a forgatókönyvet A szolgálólány meséje című disztópikus regényéből.
    

A PEN Pinter-díját (PEN Pinter Prize) minden évben Pinter születésnapja, október 10. körül - idén október 13-án - adják át a British Libraryben, ahol egyúttal bejelentik a nemzetközi társdíj, a Pinter International Writer of Courage Award nyertesét is. Ezt olyasvalaki kaphatja meg, akit üldöztek nézetei miatt. A díjazottat közösen választja ki az angol PEN-bizottság és az adott évi PEN Pinter-díjas író.
    

A PEN Pinter-díját tavaly James Fenton brit költő, újságíró, kritikus, az Oxfordi Egyetem volt professzora, a társdíjat az "iszlám megsértéséért" ezer korbácsütésre és tíz év börtönre ítélt Raif Badavi szaúdi blogger kapta.

süti beállítások módosítása