Eszenyi Enikő: "Én szeretek robogni"

Eszenyi Enikőt a Nullahategy kérdezte. Lapszemle.

A Nullahategy cikkéből:

 

Annak kapcsán, hogy a 2015-16-os évadban rendezőként,  most az új évad Puckjaként hangzott el a neve, Eszenyi Enikő elmondta: “Az elmúlt évadban nagyon sokat dolgoztam rendezőként: nyáron Szentpétervárott Nem félünk a farkastólt rendeztem. A Pestiben Nádas Péter Találkozását vittük színre ősszel, majd a prágai Nemzet Színházban a Hamupipőke című operát állítottam színpadra, tavasz óta pedig a Földrengés Londonban is látható a Vígszínházban. A következő évadban rendezőként az elkövetkező évekre készülök elő, valamint tartogatok meglepetéseket is. Nem leszek munka nélkül. Annak pedig nagyon örülök, hogy Kovács D. Dániel egyszer csak azt mondta, nagyon szeretné, ha én lennék Puck a jövő tavaszi bemutatónkban, a Szentivánéji álomban. Az első rendezése lesz a Vígszínház nagyszínpadán, nagyon jó, hogy a csapatát erősíthetem”.

 

eszenyieniko

 

A következő, 121. évadban külön hangsúlyt kapnak a női sorsok. A kérdésre, ez egyfajta társadalmi felelősségvállalás-e a színház részéről, az igazgatónő úgy nyilatkozott: “Négy magyar bemutatónk közül az egyik legkedvesebb számomra Kincses Réka felkavaró és extravagáns műve, A Pentheszileia Program. Különleges és nyers írás, Szilágyi Csenge lesz a címszereplő. Mindig külön figyelmet fordítunk a női történetekre: a Mikvén keresztül, a Sógornők, vagy Venczel Vera A vörös oroszlánja csak néhány az előadások sorából. A Fátyol nélkül arab nők szemszögéből mutatja a háború borzalmait. Az előadást az Astorka Fesztiválon, Pozsonyban láthatják majd a határon túli nézők. Elkerülhetetlen és rendkívül fontos, hogy a körülöttünk zajló világról beszéljünk”.

Eszenyi Enikő arról is beszélt, ha máshol rendez, mennyi ideje jut a helyi bemutatókat, alkotókat figyelemmel kísérni. “Szabadidőmben, ha külföldön vagyok, igyekszem minél több színházi előadáson, koncerten, kiállításon részt venni. (…) A világot járva, sok előadást látva mondhatom, hogy büszkék lehetünk a színházi életünkre” – fogalmazott a direktor.

 

A kérdésre, melyik évadot tervezi már, úgy felelt: “A Vígszínház rendkívül inspiráló közeg, nagyon sok ötletem és tervem van. Ugyanakkor szeretek naprakész lenni, nem döntök hamar. Nem ágyazom be előre, mi legyen 2019-ben. A nagy intézmény kerekei lassan forognak, de én szeretek robogni. Armin Petras rendezésében 2017 szeptemberében mutatjuk be Dragomán György Máglyáját. Robert Wilsont is visszavárjuk! Boldog lennék, ha bemutathatnánk egy újabb Nádas Péter darabot, vagy, ha Grecsó Krisztián is írna nekünk. A nézők nagy örömére szeptemberben a Magyar Dráma Napján felolvassuk Esterházy Péter legújabb művét, a Mercedes Benzt. A Színházak Éjszakáján Krasznahorkai László, másik kedves íróm új könyvéből, a Báró Wenckheim hazatérből olvasunk fel részleteket. Szép szeptemberünk lesz!”

 

A teljes interjút itt olvashatja.

 

süti beállítások módosítása