25 éves korában meghalt Mocsár Zsófia látványtervező

Elhunyt Mocsár Zsófia, a tehetséges fiatal díszlet-, jelmez-, és  fénytervező.

 mocsarzsofia

 

Mocsár Zsófia 1991-ben született Debrecenben. Az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanult, ahol hamar megmutatkozott képzőművészeti érdeklődése. A középiskola után felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem díszlet- és jelmeztervező, illetve intermédia szakára. Egy ösztöndíj miatt megszakította tanulmányait és Kanadában, az Albertai Egyetemen tanult tovább. Hazaérkezése után már különböző produkciókba hívták tervezni.

 

Dolgozott többek között a Táp Színház Babahajó című előadásában, az Ódry Színpad Adieu Paure Carneval, a Stereo Akt We Hear You! - Hallgatlak című darabjaiban, a kecskeméti Katona József Színház Hamletjében, a Nylon Group felnőtteknek szóló bábperformanszában, a Halotti Thor-ban és a Forte Társulat illetve a Trafó koprodukciójában született A te országod látványáért is ő felelt. A Horváth Csaba rendezte előadás a legjobb rendezés díját nyerte el az idei POSZT-on.

 

Zsófit nemcsak tervezőként ismerhette a szakma, fotózással, forgatókönyvírással, könyvillusztrálással is foglalkozott.

 

Június 23-án, csupán 25 évesen, tragikus hirtelenséggel, váratlan betegség következtében vesztette életét - értesítették a Színház.hu-t alkotótársai. 

 

 

süti beállítások módosítása