Film készült Alföldi rendezéséről - 2 éves Az Őrült Nők Ketrece

Immár harmadik nyári blokkját kezdi meg június 30-án a 2014 nyarán bemutatott Az Őrült Nők Ketrece az Átrium Film-Színházban.

Az Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével látható musical ezúttal nyolc alkalommal szerepel a budai színház műsorán.

 

Stohl Hever PUSKA Judit Az Orult Nok Ketrece 

 

Újdonság, hogy mostantól az angol nyelvet értő külföldiek számára is hozzáférhetővé és érthetővé válik az előadás. Az Átriumot működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány egyik fő célja, hogy a Budapesten és Magyarországon tartózkodó külföldiek is izgalmas kortárs színházművészeti élményekhez jussanak hozzá, ezért a századik előadásán túl járó musicalt nyáron angol nyelvű feliratozás kíséri.


A születésnap alkalmából július 9-én délután fél 6-tól az előadás előtt, az Átrium előcsarnokában levetítik Az Őrült Nők kis titkai című filmet, amely a produkció létrejöttét és életét dolgozza fel az alkotók és a szereplők közreműködésével. Erre az alkalomra a belépés ingyenes azoknak, akik egy bármely időpontra szóló Az Őrült Nők Ketrece jegyet mutatnak fel. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, a férőhelyek erejéig.

 

 Madarkak foto PUSKA Judit Az Orult Nok Ketrece


Ugyancsak július 9-én kerül sor a produkció májusi jótékonysági akcióján elárverezett képek átadására. Az internetes licitáláson mintegy háromszázezer forint gyűlt össze, ezt az előadás két szereplője, Fehér Tibor és Józan László szülőfaluja, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed és a beregszászi Mezővári rászoruló családjainak megsegítésére fordítják, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével.


Az Őrült Nők Ketrece 2016-os nyári blokkjának előadásaira néhány jegy még kapható.

 

süti beállítások módosítása