Terék Anna darabját mutatja be idén a vajdasági Tanyaszínház

Huszonhat helyre látogat el az idén a vajdasági Tanyaszínház, a 39 éves vándortársulat az idén Terék Anna Budapesten élő vajdasági író Hangos disznók harapnak című művét mutatja be Puskás Zoltán rendezésében.

Magyar Attila főkoordinátor az MTI tudósítójának kedden elmondta, hogy a hivatalos bemutatót a Tanyaszínház központjában, az észak-bácskai Kavillón július 16-án tartják. Az augusztus 3-i zentagunarasi előadás pedig a világhálón is követhető lesz, a Tanyaszínház már ötödik alkalommal szervezi meg az élő közvetítést.


A szórakoztató, zenés-táncos előadás a humoros helyzeteken túl a mindennapi élet problémáira is rávilágít, a munkanélküliségre és az elvándorlásra is. "Egy színház mindig arról kell, hogy szóljon, ami zajlik körülötte" - szögezte le Magyar Attila.

 

tanyaszinhaz


A Hangos disznók harapnak című darabot, valamint az előadásban felcsendülő dalok szövegét Terék Anna a Tanyaszínház számára írta. Az írónő az MTI tudósítójának elmondta: a rendezőtől támpontokat kapott, milyen irányba haladjon a darab, és ezek figyelembe vételével született meg a szöveg. A címet is a rendező találta ki, annak értelme pedig az előadás során válik nyilvánvalóvá. Terék Anna kiemelte, hogy a Hangos disznók harapnak "főleg a mai vajdasági fiatalokról szól, akik nem tudnak munkához jutni, és ezáltal döntéshelyzetbe kerülnek". Magyarázata szerint a darab azt mutatja meg, hogy ilyenkor milyen lehetőségek állnak a fiatalok előtt, viszont nem tör pálcát senki felett, nem mutatja meg az "egyetlen jó megoldásnak" tartott irányt.
Puskás Zoltán rendező a Magyar Szó című újvidéki napilapnak azt mondta, az előadás görbe tükröt tart a nézők elé, nem politizálnak, de a színháznak reagálnia kell a környezet történéseire - fűzte hozzá.


A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is, 2014-ben a társulat kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját.


A társulat összetétele folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező gyakorlatukat töltik itt a nyáron. Ezúttal a vándortársulat 28 tagú, az előadásban 17-en vesznek részt, a többiek pedig őket segítik.


A Tanyaszínház központi, kavillói épületegyüttesének 2012-ig kellett volna elkészülnie, ám támogatás hiányában ez máig várat magára - mesélte Magyar Attila. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Bethlen Gábor Alap támogatásával talán hamarosan elkészül a tervezett múzeum is, illetve a jövő évi, jubileumi, negyvenedik bemutatóra az udvarban álló haranglábba is bekerül a harang. Az évfordulóra egyébként a szokásosnál több programmal készülnek, a tervek szerint koncertekkel nyitják meg a negyvenedik évet, és a várakozások szerint fellép Lajkó Félix hegedűművész, valamint több vajdasági, illetve vajdasági származású énekes.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása