Trokán Nóra: "A legjobb előadás díjára még büszkébb vagyok"

A Thealter Fesztiválon játsszák a Macska a forró bádogtetőn című előadást, amellyel a legjobb női főszereplő díját is elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Ennek kapcsán Trokán Nórát a Délmagyarország kérdezte.

 15

 

A kérdésre, mit jelent a legjobb női főszereplő díja a tavalyi Junior Prima díja után, a színésznő úgy felelt: “A versenyben részt venni mindig nagy büszkeség, és az is öröm, hogy olyan kollégák is meg tudnak nézni, akik lehet, hogy Kecskemétre nem jutnak el. A díj azért fontos, mert az évad két válogató ízlése alapján kiválasztott legjobb előadásai versenyeznek. Erősen szakmai az elismerés, rendezők, színészek, írók és kritikusok választják ki utána a díjazottakat úgy, hogy sok szép, nagy szerep van a 16 versenyprodukcióban. Lassan kezdem feldolgozni, hogy én lettem a legjobb női főszereplő. De arra talán még büszkébb vagyok, hogy a legjobb előadás díját is elhoztuk a Zsótér Sándor rendezte (Tennessee Williams-) darabbal. És nagyon örültem Csombor Teréz kolléganőmnek, akit a színészzsűri tüntetett ki mint a legjobb női alakítást. Nagyon szép este volt” – fejtette ki Trokán Nóra.

 

A POSZT körül zajló csatározásokról szólva úgy fogalmazott: “Szomorúan figyelem, ha elcsúsznak a dolgok, és nem a szakmával való törődés válik fontossá, hanem az, ki milyen oldalon áll. Örültem, hogy most az egyensúlyra törekedtek. Tavaly valóban kellemetlen volt a hangulat”.

 

Trokán Nóra arról is beszélt, milyen emlékek kötik Szegedhez, ahova hamarosan visszatér: Keveset jártam eddig a városban, de az emlékezetes pillanat. Pár éve a Winnetou-t játszottuk a kecskeméti társulattal az újszegedi szabadtérin, és egy lóval kellett felmennem a színpadra. Egy fiatalos, lendületes város, ahova mindig várom, hogy megérkezzek. Külön öröm, hogy a THEALTER díszvendége Zsótér Sándor lesz, a Macska a forró háztetőn rendezője - az ő tiszteletére is játsszuk ezt a darabot”.

 

Arról, mit tervez még a nyárra, elmondta: “Most próbálom a Gyulai Várszínházban a III. Richárdot, amelyet ifj. Vidnyánszky Attila rendez. De utána pihenünk. Viszont szeptember 22-én debütál a Kút című nagyjátékfilm, amelyet Gigor Attila rendezett. Nagyon izgalmas lesz szerintem. Mindenkit arra biztatnék: nézzen magyar filmeket”.

 

ZSÓTÉR SÁNDOR A THEALTER DÍSZVENDÉGE
Az idei, július 22-30. között megrendezendő szegedi THEALTER fesztivál kiemelt meghívottja a Kossuth-díjas színész, dramaturg, rendező, Zsótér Sándor lesz. Két rendezését, a Kecskeméti Katona József Színház - a POSZT fődíját és két színészi díjat elnyerő - Macska a forró bádogtetőn című előadását, valamint a Stúdió K Színház W. S. Othello című Shakespeare-adaptációját láthatjuk a fesztiválon. Shakespeareés Brecht-párhuzamok címmel tréninget is tart, amelyre július 6-áig a maszk@maszk.hu e-mail-címen lehet jelentkezni egy rövid bemutatkozó levéllel. Decemberben Zsótér Sándor ismét visszatér Szegedre, Bulgakov drámáját, az orosz polgárháború idején zajló Menekülést állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban, amelynek a társulatához tartozott 1996 és 1999 között. Legutóbb a Saul fia című, Oscar-díjas magyar filmben az orvos szerepében láthattuk.

 

 

 

süti beállítások módosítása