“A Palotakoncert a zenés színház ünnepe" - Várvédő gála Kero rendezésében

Augusztus 5-én és 6-án negyedszerre rendezik meg a Budavári Palotakoncertet, amely idén a Várvédő gála címet kapta.

A gálát beharangozó sajtótájékoztatón Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a 2015/16-os évad végén sem pihennek a társulat tagjai, hiszen nyáron is rengeteg előadással várják a nézőket.

 

palota005

 

“Sokszor hangoztatjuk, hogy a színház minden este ünnep, de úgy vélem az egész éves ünneplésben is meg kell találnunk a különleges, kiemelt alkalmakat, amelyeket a négy évszakhoz is köthetünk: ősszel a Magyar Operett Napját és idén a Lehár énekversenyt ünnepeljük, a télhez az Újévi koncertünk kapcsolódik, a tavaszt a Budapesti Tavaszi Fesztivál fémjelzi, és természetesen nyáron a Palotakoncertet rendezzük meg” - mondta.

 

Dr. Vadász Dániel, a gála ötleadója és producere arra a hívta fel a figyelmet, hogy a Budavári Palotakoncert mára túlnőtte az Oroszlános udvar kereteit. Az ismét egyre népszerűbb műfajt  széles közönségréteghez sikerült eljuttatni, köszönhetően a televíziós közvetítésnek is.

 

Hasonló operett-gálával az elmúlt egy évben Dél-kelet Ázsiában 7 országban léptünk fel, miközben szerződést kötöttünk 6 japán várossal, ahol  a következő években közös újévi koncertekkel várjuk majd a nézőket, és Olaszországban is egyre nagyobb az érdeklődés az Operettszínház iránt. Ma már korszerű műfaj az operett, és ez a Palotakoncert sikerének is köszönhető. Izgalmas időszak előtt állunk 2016-ban: a Nemzeti Hauszmann Terv a budai Várnegyed megújításáért elkezdődött, de a gála pompájából, presztízséből semmit nem adunk fel, sőt, a műsor még káprázatosabb lesz idén. Infrastruktúrális nehézségekkel biztos küzdeni fogunk, de a koncerten ebből a nézők semmit nem fognak érzékelni” – tette hozzá Dr. Vadász Dániel.

 

palota006

 

A Palotakoncert másik ötletadója és producere, Nacsa Olivér arról beszélt, hogy a Várgondnokságnak is köszönettel tartoznak, mivel ez az egyetlen esemény, mely méltó arra, hogy a munkák alatt is megtartható legyen.

 

“A Palotakoncert nem csak az operett, hanem a zenés színház ünnepe is, mely televízióban látható főműsoridőben augusztus 20-án, az Államalapítás Ünnepén..” – mondta.

 

palota007

 

2016-ban ismét Kerényi Miklós Gábor rendezi a produkciót, melyről úgy véli nagy kihívás elé állítja.

 

“A rendező feladata minden évben az, hogy valami újjal meglepje a közönséget, így nagy tervekkel indulunk, a műsor a Várvédő gála ötletcímet kapja, nem véletlenül. A Várban ugyanis jelenleg átépítés zajlik és az Operettszínházzal mi ebbe a projektbe kapcsolódunk be, így katonás, huszáros dalok is szerepelnek a programban. Az operett szerelmes műfaj, de ha kell, ott áll a gáton. Az augusztusi gálában Jacques Offenbach és Robert Stolz művei is felcsendülnek, de az oly kedvelt operett-slágerek is repertoáron lesznek. Az első blokkban várvédő, katonás számok szerepelnek, majd a palota lakói kapnak “szót”. A harmadik blokk Jacques Offenbach-é. A második felvonás amerikai anzix-szal kezdődik, az idei tavaszi premierünk, Kálmán Imre A chicagói hercegnő dalaiból válogatunk. Az ötödik blokkban a vár körül élő polgárság énekel, az estet magyaros rész zárja” – avatott be a teátrum művészeti vezetője.

 

palota004

 

Lőrinczy György elárulta, hogy idén a nyitószám az Éljen a magyar lesz, amit az új balettigazgató Bodor Johanna állít színpadra, és a karmester, Makláry László is szerepet kap benne.

 

Az Operettszínház főzeneigazgatója kifejtette, hogy a műsor összeállításában Kero arra törekedett, hogy a közönség által ismert és szeretett operettszerzők mellé felsorakozzon pl. Offenbach vagy Stolz. Úgy véli a műfajon belüli “tágítás” fontos hitvallás és egyben nevelés is, mert a közönség figyelmét az itthon kevésbé játszott a szerzőkre is érdemes felhívni.

 

palota003

 

A sajtótájékoztatón résztvevő és a gálán fellépő művészek ezután egy-egy szóban, mondatban elmondták, mi jut eszükbe a Budavári Palotakoncertről.

 

Fischl Mónika: “Misszió, nívó és büszkeség, Borzasztóan büszke vagyok a férjemre, Dr. Vadász Dánielre, hogy a keze benne volt és van ebben.”

Szulák Andrea: “Kísérleti laboratórium – mert az Operettben mindenki kap olyan feladatot, mely által kiléphet a szokványos szerepköréből,”

Oszvald Marika: “Csodálatos milliő és emelkedettség”

Vadász Zsolt: “Varázslatos melódiák és meglepetsek”

Lukács Anita: “Boldogság”

Dolhai Attila: “Fantasztikus ötlet”

Kocsis Dénes, aki idén debütál a Palotakoncerten: “Nem gondoltam volna… azt, hogy musical színészként egyszer majd operettet énekelhetek...”

Peller Károly: “ Az operett ünnepe”

 

A 2016-os Budavári Palotakoncerten fellép: Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Lukács Anita, Boncsér Gergely, Dolhai Attila, Vadász Zsolt, Oszvald Marika, Peller Anna, Szendy Szilvi, Kocsis Dénes, Laki Péter és Peller Károly, a műsorvezető Szulák Andrea lesz, a karmester Makláry László és a színház balettkara.

 

Szerző: Vass Kata / Színház.hu

 

 

 

süti beállítások módosítása