Voices of 2016 - Győrben lépnek fel az Operalia sztárjai

Augusztus 21-én rendezik meg a győri Széchenyi téren a Voices of 2016! elnevezésű koncertet, amelyen a Plácido Domingo’s Operalia sztárjai lépnek színpadra.

 

Az évente közel tízezer nézőt vonzó zenei eseményt hagyományosan Győrött, a Széchenyi téren mutatják be. Az esten a népszerű opera- és operettslágereket, örökzöld melódiákat Operalia-díjas előadók mutatják be.

 

 rene barbera

 

Plácido Domingo 1993-ban alapította az évente más-más országban megvalósuló Operalia énekversenyt, melynek utolsó fordulóit ez évben július 19–24. között Mexikóban, Guadalajara nagy múltú színházában, a Teatro Degollado színpadán rendezik meg.

 

A győri „Voices” szervezői ez alkalommal is fergeteges koncertet ígérnek. Első alkalommal szerepel Magyarországon a nemzetközileg ünnepelt amerikai operaénekes, René Barbera. A „kilenc C-s” tenor jelzővel illetett művész az Operalia történetében első alkalommal, 2011-ben három első díjat nyert. 

 

Érkezik a kínai születésű, New Yorkban élő Yunpeng Wang is;  a Metropolitan Opera sztárját a világ öt legjelentősebb, fiatal operaénekese között mutatta be az Opera News.

 

Az est állandó közreműködőjét, a Győri Filharmonikus Zenekart a német származású karmester, a Finn Nemzeti Opera főzeneigazgatója, Michael Güttler dirigálja.

 

Forrás: zene.hu

 

 

süti beállítások módosítása