Balett készült a Száll a Kakukk fészkére regényéből - A zeneszerző válaszolt

Idén nyáron mutatta be a Pécsi Balett a Száll a Kakukk fészkére című regény alapján írt kétfelvonásos balettjét a Pécsi Nyári Színházban. A balett zenéjét komponáló Kovács Benjámint a Tánc.hu kérdezte.

 

A tanc.hu cikkéből:


Kovács Benjámin elmondta, a Pécsi Horvát Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójában kérték fel még április végén, hogy egy már megírt szinopszis alapján kéne egy balettet írni, és ez a Száll a Kakukk fészkére című regény volna. Korábban Kaposváron dolgozott már együtt Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával, ő kereste meg telefonon.

 

'Az én motivációm általában belső: a bizonyítási vágy, a törekvés, az ambíció, a közös munka iránti szenvedély, és a színház által való teljes elköteleződés. Ha úgy adja az Isten, hogy megrendelik tőlem a zenét, akkor egyszerűen ma már nincsen idő az ihletre, nem is hiszek benne. Megcsinálom, ez a dolgom, ez a szakmám. Nyilván hálásabb a feladat, ha nem az íróasztal fiókjának írok zenét, nem is látom értelmét. Ha mégis úgy van, akkor utólag még mindig el tudom adni" - fogalmazott a zeneszerző.

 

Kovacs Benjamin 

 

Kovács Benjámin szerint a balettnek van közönsége. "A műfaji sokszínűséget nagyon fontosnak tartom, hiszen én magam is belecsempésztem a rock-szekciótól kezdve, a jazz-en át, az ambience-ig mindent. Szeretném kiszolgálni a leendő közönségem minden egyes szféráját. Ha már eljön az ember, vesz jegyet és megnéz egy balettet, akkor szeretném megadni azt, ami neki jár a műfaji skála minden lehetséges színébení" - hangsúlyozta az alkotó. Hozzátette, a műfaji keveredések nem csak a zenei színtéren léteznek, atánc és a színészi kvalitás is találkozik. Meglátása szerint ez kifejezetten jellemző a Pécsi Balettre, hiszen nem csak tehetséges táncosok, hanem kitűnő színészi adottságokkal rendelkező művészek is a társulat tagjai.

 

"Sajnos nem volt lehetőség az élő zenekarra, de egy pillanatig nem csüggedtem el ezen. Így kicsit gyorsabban is tudtam dolgozni. A történetet ismerjük, mind a tragikáját, mind a komikáját, de valahol engem az egészben az abszurd és a groteszk érdekelt. Szerettem volna minden egyes karakternek valamilyen színt adni, valamilyen stílust, témát. Természetesen a felvételen, a legtöbb hangszeren én magam játszom. Felvett zenéről beszélünk, így a műfaji skálák szélesebbek lehetnek, hiszen a hangszerelésben, a zenekari partitúrában található ritmusszekció 40 fő. Csak a ritmusvilág. Ilyen zenekari árok, sem színpad nincsen, ami elbír közel 100 tagú és szólamú együttest, nem beszélve az elektronikus szekcióról egy opera vagy balett kapcsán. Lehetőségem volt atmoszférát teremteni, változtatni, átírni a próbák során és megteremteni valami egészen groteszk dallamvilágot, ami életre keltette ezt az elmegyógyintézetet. Nem léptem hátra és bátran használtam a csellót, a hegedűt, a bőgőt, a basszus klarinétot, az oboát, a fagottot, mind amellett, hogy a basszus és az elektromos gitár és a dob szekció is helyet kapott bőven" - avatott be Kovács Benjámin.

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása