Karneváléj - Böhm György rendezi a debreceni aréna-showt

Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál, az évfordulót kilencnapos fiesztával ünneplik.

 

1966 óta néhány kivétellel minden évben megrendezték augusztus 20-án a karnevált, az idei lesz a 47. alkalom. Az eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vonult végig a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a debreceni Nagyerdőbe, a kompozíciókhoz a fél évszázad alatt több mint 100 millió szál élő és száraz virágot használtak fel.

 

Az idén Esztergom lesz Debrecen karneváli partnervárosa, augusztus 14-én érkezik meg a városba a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentel meg.

 

 karnevalej

 

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója megemlékezett Béres Andrásról, a Debreceni Népi Együttes néhai vezetőjéről, aki annak idején megálmodta a virágkarnevált. Kitartó meggyőző és szervező munkája eredményeként 1966-ban végigvonultak a városon az első virágkocsik, köztük a budapesti Erzsébet-hidat, a miskolci tévétornyot és a debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló szimbolizáló kompozíciók.


Új helyszíne lesz a karneváli rendezvényeknek az Egyetem tér: a 108 méteres központi egyetemi épület homlokzatát 3D-s vetítéssel keltik életre.


Az augusztus 20-i debreceni programsorozat esti fénypontja a Karneváléj nevű örömünnep lesz a Nagyerdei Stadionban. Az 50 éves virágkarnevál előtt tisztelgő produkció Böhm György rendezésében a klasszikus magyar dallamoktól az egykori táncdalfesztivál örökzöld slágerein át a Játékkészítő sikerszámaiig kínál szórakozást a résztvevőknek.


Az idei karneválon 16 feldíszített virágkocsi között számos hazai és külföldi művészeti csoport halad majd a karneváli menetben, amelyet augusztus 18-án az idén is megelőz a Galiba gyermekfesztivál.


Az 50 éves debreceni virágkarneváli felvonulást augusztus 20-én élőben közvetíti a Duna Televízió.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása