Vecsei Miklós Hasi: "Transzcendens helyzeteket is elő lehet idézni a színházban"

Vecsei Miklós Hasi főszerepet játszott az Egynyári kaland és a Csak és színház és más semmi című sorozatokban, miközben folyamatosan dolgozik a színházban is, ifj. Vidnyánszky Attilával alkotótársakként a POSZT-on két díjat is nyertek.

Lapszemle - Az Index interjújából:

 

Annak kapcsán, hogy két tévésorozat-főszerep után volt Rómeó Debrecenben, színészként a Vígszínházba szerződött, több előadásban pedig íróként, dramaturgként vagy rendezőként vett részt, Vecsei Miklós Hasi elmondta:Nem indult könnyen az egyetem: az osztályfőnökeim munkamódszere kudarccal kezdődik, és így először kudarchelyzetben kerültem közönség elé. Tizennyolc évesen, fekete falak között, távol anyádtól-apádtól nehéz szembesülni azzal, amikor szakmai fórumokon azt írják rólad, na, ő is csak egy tehetségtelen, üres szépfiú. Sokan indulnak így, és vannak, akik ezt még ötvenévesen is hordozzák magukkal. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ötödév végére mindez át tudott fordulni bennem megértéssé, és tiszta fejjel, önazonosan tudom elkezdeni a hivatásomat. Furcsa, de az egyetemi vizsgáimhoz képest, ahol csak tízen-húszan voltak, nem érzem nyomásnak, ha esténként ezren néznek a Vígben, vagy százezren a tévében. Persze érzem a felelősségét annak, hogy egy kisvárosnyi emberre lehetek hatással, de filmszínészként nagyon be van határolva az ember. Ritkán érezheti magát egy alkotóközösség tagjának, amely értékeket akar képviselni, és kérdései vannak a világ felé” – fejtette ki a színész, aki saját bevallása szerint szeretnekomoly, kibeszéletlen témákkal foglalkozni, és kérdéseket feltenni ezekről”.

 

 

vecseim

Vecsei H. Miklós és Tóth András, Fotó: Rusznyák Csaba / Gyulai Hírlap

 

“Azt hiszem, a Vígszínház is ezt képviseli, ráadásul Eszenyi Enikővel, a színház igazgatójával minden ehhez kapcsolódó kételyt őszintén meg lehet beszélni. Így engedett el Budaörsre megcsinálni a Liliomfit, aztán Debrecenbe eljátszani Rómeót, majd leült velem, és részletesen átbeszéltük Nemecseket (ami Vecsei szerepe lesz a Vígszínház új, a Pál utcai fiúkból készülő musicaljében – K. B.). Elmondta, hogy ezt az előadást évekig fogom játszani, vasárnaponként dupláznom kell majd – de ettől függetlenül szép és komoly dolog lehet belőle, aminek nagy hatása lehet a fiatal korosztályra, mert számukra fontos dolgokról szól. És a munkabemutatón tényleg őrjöngtek tőle a gyerekek, de még a felnőttek is” – tette hozzá Vecsei Miklós Hasi.

 

A kérdésre, mely értékek szeretne képviselni a jövőben, úgy válaszolt: “Az én öcsém iskolájában már kínos szerelmesnek lenni – abban az osztályban, ahol

a gyerekek hetvenöt százaléka tizenöt évesen már szélsőséges politikai nézeteket képvisel. Szerintem fontos megérteni akarni egymást, és elfogadni, hogy amit a másik mond, az az ő igazsága, és nem hülyeséget beszél, hanem tényleg abban hisz. Szóval nem kifejezetten bonyolult értékekről beszélek, de úgy látom, ezek is kiveszőben vannak már. Fontos lenne tisztázni, hogyan mondjuk meg valakinek, ha szeretjük, vagy hogy mennyire szólhat bele a politika egy család életébe. Ezeket a témákat előadásról előadásra végigvesszük, de ha hívő, keresztény emberként azt mondom, mindenestül oda tudok állni példaképem, Ferenc pápa elvei mögé, azzal is sok mindent lefedek, amiben hiszek. (…)  Az én hitemen sokat erősített a színház. Istent abszolút le tudom fordítani a színház nyelvére, például a feltétel nélküli egymásra figyelésre vagy a szeretetre. Amikor Rómeóként elvesztem Júliát, a szerelmemet, eltűnik számomra az egész világ, és ez akkor tényleg megtörténik velem – az ilyesmi szinte transzcendens élmény. Nem nagyon látok más helyet, ahol ilyesmit átélhetnék. Nem azt mondanám, hogy a színházban is Istent keresem – csak annyit, hogy tudom, hogy ott van. (…) A színházban transzcendens helyzeteket, az ember és ember közti kapcsolatok mágiáját is elő tudod idézni”.

 

A teljes interjút itt olvashatja! 

süti beállítások módosítása