Ifj. Vidnyánszky: "A színészet jobban érdekel, nem tartom magam rendezőnek"

Tavaly végzett színészként a Színház és Filmművészeti Egyetemen, de már többfelé rendez. Ifj. Vidnyánszky Attilát a Népszava kérdezte.

 

A Népszava cikkéből:

 

"Már az is nagy öröm volt, hogy egyáltalán többünket felvettek és óriási szerencse, hogy összekerültünk Marton Lászlóval és Hegedűs D. Gézával, az osztályfőnökeinkkel, hogy találkozhattunk például Zsótér Sándor tanár úrral. Én az egész öt évet visszasírom, szerettem egyetemista lenni. Az első két évben fel se fogtuk mi folyik körülöttünk. Csak a színház számított. Nem tudom, lesz-e ilyen még egyszer, amikor csak saját magunkkal kell törődnünk" - emlékezett a színművészetis évekre ifj. Vidnyánszky.

 

ifj vidny

 

A Budaörsön általa megrendezett Liliomfiról elmondta, azt gondolták, mesélhetnek arról az öt egyetemi évről, ami mögöttük van, és ez végül számukra is telitalálatnak bizonyult. "Eleve azt gondoltam, hogy azt kellene megmutatni a színpadon, amit mi most érzünk. Amikor próbáltunk, egészen friss diplomások voltunk. Azt akartam, hogy az a bizonyos jelenet, amire utal, egy pecsétként vagy aláírásként legyen értelmezhető, amely azt mondja, ezzel a szakmával szeretnénk foglalkozni. Egy óriási káosz előzi meg a végső 'eskü' jelenetet, ahol felbukkan a hihetetlen Bregyán Péter, akinek nincs kedve eljátszani a szerepet, nem is tudja a szöveget stb. Ezzel is azt szerettük volna érzékeltetni, hogy tisztában vagyunk vele, hogy nagyon bonyolult, gyűlölettel teli szakma ez, de mi mégis ezt választjuk. Az a része az előadásnak nagyon őszintén szakadt ki a srácokból, mindannyian tudtuk miről szeretnénk beszélni" - mondta a fiatal alkotó.

 

Arról is mesélt, hogy számára óriási élmény megélni azt, hogy előadásról előadásra mi, hogyan tud előrelépni. "Én nem azért nézem - ha lehet mindig - az előadásainkat, mert a kötelességem, hanem figyelni szeretném azokat, akikkel együtt dolgoztam, és nekem fontos hogy találkozzam velük. Nagy élmény együtt tanulni, megfejteni újra a jeleneteket, megérteni a közönséget, figyelni egymást" - tette hozzá.

 

"A színészet jobban érdekel, nem tartom magam rendezőnek. Mégis néhány alkotótársammal együtt olyan helyzetbe kerültem, hogy talán ilyen módon is tudunk közvetíteni valamit és érvényesen fogalmazni. Mindig azokat a helyzeteket keresem, és úgy próbálok, hogy ne a klasszikus rendező-színész viszony érvényesüljön. Engem sokkal jobban érdekel a közös munka. Nagy vágyam, hogy később úgy hozzunk létre előadást, hogy ezek a szerepek teljesen elmosódjanak: egyszerre legyek színész és rendező, és a többiek ugyanígy. Mi a következő években tanulni szeretnénk, ezt fajta közösségi színházcsinálást szeretnénk megtanulni" - hangsúlyozta ifj. Vidnyánszky Attila.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása