Előbbre hozzák a Városligeti Színház visszaépítését

Előbbre hozzák a Városligeti Színház zöldítéssel egybekötött visszaépítését - számolt be a Népszabadság.

Több mint hat évtizeddel elbontása után, úgy tűnik, visszaépülhet az Ötvenhatosok tere sarkára a hajdani épület tökéletes hasonmása, amely ha belülről már a mai korhoz és a gyerekszínházi követelményekhez igazodik is, de kívülről mindenképpen olyannak szánják, mint az egykorit - számolt be a Népszabadság.

 

A Liget projekt keretében Novák Jánost, a Kolibri Színház igazgatóját kérték fel szakértőnek, aki a lap megkeresésére elmondta, hogy a tervezés valóban nagyobb sebességfokozatba kapcsolt, az építészekkel, műszaki tervezőkkel komoly egyeztetések kezdődtek, hogy az eredetileg kitűzött határidőnél akár egy évvel korábban elkészülhessen egy gyerekszínház. (A hivatalos határidő nem változott, ez 2019.)

 

Varosligeti Szinhaz

Fotó: Válasz.hu

 

A folyamatos telt házzal működő Kolibri igazgatójának tájékoztatása szerint a hajdani színház épülete egyterű volt, ehelyett most több termet szeretnének, egy 300 székes nagytermet és két kisebb kamaraszínházi játszótermet, egyenként 100-150 férőhellyel.

 

A látványos színpadkép, a majdani zenés előadások technológiai követelményeinek kielégítése érdekében a nagyszínpadhoz egy 10-10 méteres oldalszínpad és egy forgószínpad is csatlakozna - ez a terv, amin a beruházás sarokszámai még alakítanak, a tervezés ugyanis egyelőre 3,5 milliárdos plafont kapott, amely még nem tartalmazza a majdani épület valamennyi műszaki berendezését - érzékeltette Novák János a mozgásteret behatároló egyik fontos körülményt.

 

A gyerekszínházzal új játszóhelyet kap a helyhiánnyal küzdő Kolibri és - befogadószínház lévén - más társulatok legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadásait is vendégül láthatja.

 

Forrás: Népszabadság, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása