Autórablás áldozata lett a Turay Ida Színház dolgozója

Meghalt a Turay Ida Színház egyik fiatal dolgozója, amikor meg akarta hiúsítani gépjárművének elrablását gödöllői otthona előtt.

 

Berze Zsófiát, a Turay Ida Színház szervezési vezetőjét július 28-án támadta meg valaki Gödöllőn, és el akarta lopni azt autóját, de a lány ezt nem hagyta - írta a Facebookon Darvasi Ilona Johanna, a színház produkciós igazgatója.

 

3

Fotó: hirpress.hu


A lány hazaérkezett, majd amikor kaput nyitott, egy férfi bepattant az autójába és el akart hajtani. A lány a járműbe kapaszkodva próbálta ezt meghiúsítani. A rabló ekkor "padlógázt" adott, az autóba kapaszkodó lányt vonszolva megtett néhány métert, majd az út menti mintegy 2 méter mély vízelvezető árokba borult. Áldozata a gépjármű alá szorult és életét vesztette.

 

A férfi kimászott a kocsiból és elmenekült a helyszínről. A rendőrség lezárta a városból kivezető utakat és hajtóvadászatot indított a tettes ellen. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. Lajos 35 éves gödöllői lakos ellen, akit a nyomozók július 29-én 14 óra 30 perckor fogtak el Isaszegen.

 

hvg.hu, hirpress.hu

 

 

süti beállítások módosítása