Balsai Móni: "A saját utamat kell járnom"

Balsai Mónival az Origo készített kétrészes interjút. Lapszemle.

 

Az Origo cikkéből:

 

"Anyukám egyik kolléganője egy újsághirdetésben talált egy amatőr gyerekszínházra – az Angyalföldi Gyermekszínházra, és mivel nagyon szerettem verset mondani, meg állandóan produkáltam magam, ezért anyuval elmentünk, és végül egy tök jó valami sült ki belőle. Nem kulcsos gyerek voltam, aki a lakótelepen mászkál. Egyébként mindenhonnan jöttek oda gyerekek: Budáról, Pestről, vidékről. Ez egy elkallódás elleni, irodalommal és egymással ismerkedős dolog volt, ami kamaszodás közben nyitottabbá tette az embert. Felemelő érzés volt, hogy miután addig mindent egyedül csináltam – az úszás és a torna is, ahogy már említettem, magányos sport volt –, végre csapatban lehettem. Ott derült ki, hogy ez való nekem, hogy csapatjátékos vagyok. (...) Volt egy Szép Heléna operett-vígjáték előadás, amiben mindenki tógát viselt, mint anno a görögök. Antal Imre ledöfött egy műbárányt, amit nekem kellett a köpenyem alá rejtenem és kicsempésznem a színpadról. Csakhogy én annyira igyekeztem, hogy a báránnyal együtt odafogtam a főszereplő, Dániel Gábor ruháját is és elindultam vele kifelé, lerántva a tépőzáras tógát. Ebből aztán jó nagy röhögés lett, így indult a felnőtt színházi karrierem" - mesélt a kezdetekről Balsai Móni.

 

Balsai Moni

 Fotó: Pál Anna, mozi.24.hu

 

Arra a kérdésre, hogy figyeli-e magán vagy a művészetén, hogy honnan hová és mennyit fejlődik, a színésznő így felelt: "Az adott pillanatban ezt sosem látom, ez mindig később derül ki. Az aktuális élményeket, meg amit az ember érez, azt nem feltétlenül akkor dolgozza fel vagy teszi jó helyre az ember, amikor történnek – akkor se, ha azt érzi, hogy ez most nem sikerült –, hanem később. Volt most egy munkám februárban – amiről még mindig nem beszélhetek, pedig most már nyár van –, amiben egy olyan karaktert játszottam, mint még soha. Borzasztó pici eszköztárral kellett dolgoznom, még kisebbel, mint a Liza, a rókatündérben. Egy rendkívül erős és okos nőt alakítottam. Olyan dolgokat nyitott ki bennem – és azt hiszem, ezért szeretem igazán a színészetet –, olyan dolgokon is elgondolkodtatott, olyan impulzusokat és benyomásokat kaptam, amikkel nem találkoznék egyébként az életben. Több életet élek ezáltal, olyan embereket ismerek meg, akikhez egyébként soha nem lenne közöm. Mint Tilla filmjében a mozgássérültek között lenni. Olyan tapasztalások ezek, amelyek sokszor nagyon fájdalmasak, de rengeteget kapok is tőlük. Jót is, rosszat is, és ezeket nagyon vastagon és sok tartalommal lehet megélni."

 

A Válótársak című dramedy közelgő második évadáról Balsai Móni elárulta, a szálak bonyolódnak! "Nagyon sok humor lesz benne, a mi kettőnk szálában is, több lesz, mint az első évadban volt, aminek nagyon örülök. Tamara harcolni fog, de azt nem árulom el, hogy milyen irányban. Imádom ezt a karaktert, egész más, mint akiket eddig játszottam, úgyhogy ebből a szempontból ez egy jó kis kaland most megint, nyár végéig, szeptemberig" - tette hozzá.

A színésznő 2007-től idén áprilisig a Pesti Magyar Színház tagja volt, azóta szabadúszó. "Ahogy telik az idő, egyre jobban érzem, hogy térre van szükségem. Ha korlátok közé szorítanak, és nem kapok új impulzust, nem fejlődöm. Az embernek vannak vágyai. Megegyeztem Zalán Jánossal, a Magyar Színház igazgatójával, hogy ha szüksége van rám, én továbbra is vagyok, azokat a darabokat, amiket eddig csináltam, viszem tovább, de a saját utamat kell járnom. (...) Semmi harag, kellemes beszélgetés volt. Sajnos a pár évvel ezelőtti gazdasági megvonások miatt ez a színház nem tudott úgy fejlődni, ahogy kellett volna. Amúgy is nehéz egy ekkora színházat működtetni, így meg különösen. A nézőt be kell hozni, és egy igazgatónak mérlegelnie kell, hogy ezt mivel tudja elérni. Nagyon sok sikeres előadás megy most a Magyar Színházban, ezek közül egyre több a zenés darab. Én nem vagyok egy dalos torkú ember. Ezzel nincs semmi baj, mindenki azt csinálja, amihez ért. Most úgy alakult, hogy én tudok magammal gazdálkodni, illetve hagyhatom azt, hogy mások is számoljanak velem" - mondta Balsai Móni.

 

A teljes interjú az Origón olvasható.

 

süti beállítások módosítása