"Sok mindent akarok még elmesélni" - Villáminterjú Tóth Zoltánnal Salgótarjánból

A Zenthe Ferenc Színház nyári bemutatójának rendezésére és főszerepére kérte fel Tóth Zoltánt.

 

Nino Manfredi: Könnyű erkölcsök című vígjátékának bemutatója augusztus 8.-án lesz. 
 
tothzoltan

 

Villáminterjú Tóth Zoltánnal:

 

A közösségi oldalon még tegnap Debrecenből jelentkeztél be. Sokat dolgozol?

  

Sokat. Említetted a közösségi oldalt. Különös ok miatt fontos nekem. Két évvel ezelőtt nagyon komoly betegség támadott meg, rengeteg barátom aggódott, aggódik értem. Nem tudom máshogy megköszönni nekik, mint hogy gyakran hírt adok magamról.: jól vagyok, tartom a szintet, dolgozom.
Iszol valamit?

  

Egy limonádét.

  

Akkor én is azt kérek. Ez sem mindig így volt…

 

És hogy kerülünk ide?

 

Másfél évtizedig a Csokonai Színház művésze voltam – azóta már a nevét is felszámolták.
Aztán közel tíz évig a budapesti Katona József Színházban láthattam testközelből a világszínvonalat. Aztán Tatabánya, Karinthy Színház, Budaörs. Nagy kaland, hogy a pályám része lett a Svejk-figurák c. jazz-rock szimfónia az Android együttessel. Svejk végigkíséri az életemet. Svejk! Vacsorázzunk! vendéglőjátékommal hét éve járom az országot.
És most felfedeztem magamnak Salgótarjánt. Akartam idejönni.
Gyuriska Jancsival beszélve jöttem először Salgótarjánba. Tudod mit találtam? Rengeteg jó szándékot, hatalmas színházcsináló vágyat, Pesten elképzelhetetlen anyagi nehézségeket. Álmokat, terveket, barátokat.
Salgótarján jó hely!
Ebben az évben játszottam a Kakukk Marci méltóságos urát, a Szent Péter esernyőjében gazdag parasztot, megrendeztem és eljátszottam Karinthy Dunakanyarját.
És most, ha mindent megbeszéltünk, rohanok Nino Manfredi Könnyű erkölcsök vígjátékának próbájára. Augusztus 8. a bemutató, nem sok idő van. Némi részem van abban, hogy itt stúdiószínház létesült, most meg nyári színházat tervezünk. Ilyen is régen volt Salgótarjánban.
Nulláról felépíteni valamit, a „semmiből” várat építeni: „nem adatik ez meg mindenkinek”.
A színház munkatársaival, vezetésével együtt heroikus a küzdelem azért, hogy az álmunk teljesüljön.

 

És hogy vagy most a betegségeddel?

 

Sok segítséget kapok a családtól, orvosoktól…, én is teszem, amit tudok. Többet jelent, hogy itt ülök, süt a nap, limonádét iszunk. Nagy élmény volt felfedezni a kitűnő színésznő kollégát, Falati Hedviget a Dunakanyarban, vagy most lehetőséget adni a ragyogó tehetségű, fiatal Erki Gabriella Lénának a Könnyű erkölcsökben.
Tavaly megjelent a Svejk-figurák lemezem, játszom különböző színházakban, rendezek, szinkronizálok, vasárnaponként ételt osztok Szentendrén a rászorulóknak – kereknek tűnik A világ. Látom a romlást is, a dolgok vacakká válását, a széteső jellemeket, mindent.
Nincs idő rá, hogy siránkozzak. Nagyon sok mindent akarok még elmesélni. Itt, Tarjánban azt a nem kevés tapasztalatot átadni. Amit meghallgatnak belőle, jó; amit nem, azt megtartom magamnak. Most a legfontosabb, hogy augusztus 8.-án mindent elmeséljek, amit a nőkről tudok…, ami nem kevés.
Szeretek itt lenni. Szeretnek.

 

Szerző: Faragó Ildikó

 

süti beállítások módosítása