Profi művészektől tanulhatunk táncokat a Várkert Bazárban

Profi művészektől lehet táncokat tanulni a Várkert Bazárban minden este a Táncbazár elnevezésű előadássorozat rendezvényei után, amelyek jövő vasárnapig tartanak - közölte a Nemzeti Táncszínház igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

    

Ertl Péter hangsúlyozta, hogy a nyáresti, szabadtéri produkciókat követően a fellépők nem hagyják el a rendezvény helyszínét, hanem személyesen mutatják meg az egyszerűbb figurákat a közönségnek. Az eddigi visszajelzések alapján a közös táncolás nagy élmény - tette hozzá.
    

Az igazgató elmondta, hogy különböző stílusokból válogattak a Táncbazárra: egyebek mellett magyar és nemzetközi folklór, tangó, indiai és kortárs tánc is helyet kapott a műsorfolyamban.
    

Az előadássorozat július 29-én kezdődött, és összesen tizenhat darabból áll. Különlegessége lesz egy uruguayi társulat produkciója.

 

A Táncbazárról bővebben itt olvashat.

 

ertlpeter

Ertl Péter, Fotó: Homoki László

 

Interjúrészlet Ertl Péterrel a Fidelio oldaláról:

 

- Milyen múltra tekint vissza a Nemzeti Táncszínház nyári, szabadtéri programsorozata, és hogyan változott a fesztivál arculata a Karmelita Kolostorból való, kényszerű kiköltözés hatására?

 
Tulajdonképpen 2001 óta, a Nemzeti Táncszínház megalapítása óta rendeztünk nyári előadásokat a szezon meghosszabbításának céljából. A programsorozat Táncestek a Karmelita udvaron címmel zajlott és nagyszerűen működött. Amikor 2014-ben a Nemzeti Táncszínház kiköltözött a Várszínház épületéből, akkor alternatív helyszíneken kezdtünk el játszani. Így tavaly már a Várkert Bazár Öntőház udvarán indult el a nyári műsorunk, és nagyszerű együttműködés alakult ki Gyutai Csaba igazgató úrral és a Várgondnokság menedzsmentjével. Tapasztaltuk, hogy ez egy olyan csodálatos helyszín, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a Karmelita udvari előadássorozat folytatódjon. Az új helyszínhez új név is dukált: az egyik kreatív munkatársunk találta ki a Táncbazár nevet, amely mutatja a programban felvonultatott táncstílusok sokféleségét, de asszociálhatunk arra is, ahogyan egy pár karjai összezárják egymást a táncban, úgy ölel körül minket a tánc ebben az udvarban.
 
A Táncszínház jelenlegi helyzetére visszatérve, a kormánnyal kötött megállapodás szerint, amíg a Millenáris Teátrumból az új Nemzeti Táncszínház kialakításra nem kerül, addig az előadásokat külső helyszíneket bérelve szervezzük meg. Az eredeti stratégiánk szerint ezek a Millenáris Teátrum körüli helyszínek voltak: a MOM Kulturális Központ, a Marczi, a Hagyományok Háza és a Várkert Bazár. Azonban szeptemberben elkezdődnek a Hagyományok Háza felújítási munkálatai, tehát egy játszóhelyünk kiesik, valamint most már látjuk azt is, hogy legalább még egy évadot ebben az alternatív játszóstruktúrában kell lebonyolítani. Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2016/2017-es évadban tovább gondoljuk a korábbi elképzeléseinket. Ennek következményeképp együttműködési szándékkal megkerestem Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, Vígh Andreát, a Zeneakadémia rektorasszonyát, valamint a Millenáris Park vezetőjét, Kriza Zsigmondot. Mindhárman nyitottak voltak arra, hogy az általuk vezetett intézmény tereiben helyet kapjon a tánc.
 

- Mennyire jellemző most ebben a hosszúra nyúlt átmeneti időszakban, hogy a táncszakma összezár?

 

- A magyar táncszakmában most egy közös, egységes cél, hogy minél hamarabb elkészüljön az átalakított Millenáris Teátrum, és birtokba vegyük az új épületet. Bízom benne, hogy rendben lezajlik a közbeszerzési eljárás, kihirdetésre kerül a kivitelező cég neve, és akkor viszonylag gyorsan elindulhat az építkezés. Mind a táncművész társadalom számára, mind pedig a közönség számára öröm lesz, ha megnyílik ez a színház.

 

Olvasson tovább itt!

 

 

süti beállítások módosítása