Vak Béla, a Fény koldusa - Zajlanak a Koronázási szertartásjáték próbái

Augusztus elsején tartotta olvasópróbáját a Koronázási szertartásjáték alkotócsapata a Vörösmarty Színház kávézójában.

 

A Vörösmarty Színház beszámolója:

 

Dr. Szikora János, a liturgikus játék rendezője, a teátrum igazgatója bemutatta a stábot, beszélt az idei előadás újdonságairól, majd elolvasták az előadás szövegkönyvét.

 

 DSC 0522

 

„II. (Vak) Béla színházi és drámai szempontból nézve az egyik legizgalmasabb királyunk, ugyanis több múltbéli tragikus vétség összegződik a sorsában. Az idei Koronázási szertartásjáték – a történet szempontjából – visszatekintést igényel egészen Szent László haláláig ahhoz, hogy minden mozzanata érthető legyen. II. Béla nem akart király lenni, mégis úgy szövődtek az események, hogy trónra került. Emberi tartása és felesége, egy különös, kétarcú asszony, Ilona volt a támasza abban, hogy vaksága ellenére sikeres uralkodó lett mind bel-, mind külföldön. Megszilárdította a királyi hatalmat, az ország területét pedig gyarapította” – magyarázta Szikora János az olvasópróba elején.

 

 DSC 0622


Maga a szertartásjáték ad keretet a királylegendáknak: ez az a forma, amiből ki lehet bontani egy történetet. Az idei az előző évekhez képest még „színházibb” lesz – mesélte Szikora János, majd felvázolta az újdonságokat: a látványvilágot a folytonosság jellemzi, így tovább bővül a színpadkép. Idén felépül mindkét harangtorony négy haranggal, megjelenik a koronázási palást, lesz egy nagy ledrács (ami az élő és felvett videobejátszás felületéül szolgál), lesz egy függönyrendszer, amin belül és kívül is zajlanak az események, illetve idén megválnak a nagy, világító koronától, de sok mindent megtartanak a régi hagyományokból is.


A szövegkönyv felolvasását végig magyarázat kísérte: Szikora János mind történelmi háttér-információkkal, mind a látványra, zenére, mozgásra, színpadi elképzelésekre vonatkozóan magyarázta a megírt forgatókönyvet. Az olvasópróbát követően az alkotócsapat kisétált a Nemzeti Emlékhelyre és mindenki elhelyezett egy szál virágot az osszáriumon, majd elkezdődött az első jelenetek rendelkezőpróbája.

 

A próbáról képekben:

Fotók: Vörösmarty Színház

 DSC 0620

1.

DSC 0640

2.

DSC 0643

3.

DSC 0715

4.

DSC 0717

5.

DSC 0742

 6.


Szereplők: Száraz Dénes, Blaskó Péter, Mihályi Győző, Závodszky Noémi, Sághy Tamás, Porogi Ádám, Kocsis Gábor. A produkció augusztus 13-án és 14-én (esőnap: augusztus 15.) 21.30 órától tekinthető meg a Koronázó tér – Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérváron.

 

süti beállítások módosítása