Sziget - A The Omnibus Opera kapta az Armel közönségdíját

Az Armel Operafesztivál előadásai közül a Szerb Nemzeti Színház The Omnibus Opera című produkciója kapta az idei Arte-közönségdíjat, amelyet a Sziget fesztiválon adtak át kedden.

 

Az Armel Operafesztivál előadásai közül június 27. és augusztus 10. között szavazhatott kedvencére a közönség az Arte Concert weboldalán.


A Szerb Nemzeti Színház The Omnibus Opera című produkciójában három egyfelvonásos darabot, Samuel Barber Lapjárás, Paul Hindemith Oda és vissza, valamint Gian Carlo Menotti A telefon című művét láthatták a nézők a június 27. és július 2. között zajló operafesztiválon.

 

omnibus


Az Armel Operafesztivál idén másodszor volt jelen a Szigeten, ahol az elmúlt öt nap során minden este 19 órától várta interaktív és különleges programokkal a fiatalokat.


Az érdeklődők láthattak jeleneteket a tavalyi Arte-közönségdíjas előadásból, A varázsfuvola című Alföldi Róbert-rendezésből a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A varázsfuvola-blokkot közös zenei improvizáció, a Bring It On! követte, majd a CROSSYMPHONY elnevezésű programban minden este más-más szólista lépett föl az Armel Szimfonikus Zenekarral.


A Conduct me! - Legyél te is karmester program résztvevői pedig egy rövid gyorstalpalót követően kaptak lehetőséget az Armel Szimfonikus Zenekar vezénylésére Vajda Gergely karmester, az Armel Operafesztivál művészeti vezetőjének irányításával.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása