Együtt léptek színpadra a világ legnagyobb balett-csillagai Kubában

Nagyszabású közös esten lépett színpadra szombaton a világ néhány legnagyobb balett-sztárja Kubában, ezzel segítve a karibi szigetország azon törekvését, hogy a balettvilág élvonalába kerüljön.

    ballet internacional royalty

 

A Royalty Ballet című műsornak az Alicia Alonso világhírű táncművész nevét viselő havannai nagyszínház adott otthont. Az Oroszországból, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából érkezett tizenkét táncos klasszikusokból - A hattyúk tava, Csipkerózsika -, valamint kortárs koreográfiákból adott elő részleteket.
    

A kubai születésű Rodrigo Almarales, az amerikai Cincinnati Balett első magántáncosának kezdeményezésére megvalósult esten az American Ballet Theatre, a moszkvai Nagyszínház (Bolsoj), a londoni Királyi Balett, valamint a San Franciscó-i, a Bostoni és a Cincinnati Balett táncosai léptek színpadra.
    

"Igazán egyedülálló dolog összehozni ezeket a nemzetközi sztárokat egyetlen kubai műsor erejéig, és minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy igazán káprázatos előadást nyújtsunk a közönségnek, amely úgy vélem, hogy ezt nagyon nagyra értékelte" - mondta Almarales, hozzátéve, hogy reményei szerint a műsort nem csupán Kubában, hanem más országokban is meg tudják ismételni.
    

Az előadás a 25. Havannai Nemzetközi Balett-fesztivál felvezetése is volt egyben. Az októberi rendezvényre a világ minden tájáról várják a legkitűnőbb táncosokat és társulatokat a kubai fővárosba.

 

 

süti beállítások módosítása