Garaczi László: "Ez is az írás értelme: közel kerülni a saját csendedhez"

Az írót az Unikornis kérdezte. Lapszemle.

Annak kapcsán, hogy egyáltalán nem néz ki hatvanévesnek. Garaczi László úgy nyilatkozott, vannak előnyei és hátrányai. “Sok helyzetben nem vesznek komolyan. Megtörtént, hogy becsöngetett a postás, rövid gatyában mentem ajtót nyitni. Rám nézett, és azt mondta, csomagot hozott, szóljak a szüleimnek, mert csak felnőtt veheti át” - mondta az író, akit arról is kérdeztek, van-e benne valami infantilis, a szó nem pejoratív értelmében.

“Egyszer Konrád György azt mondta egy balatoni borozás közben, hogy én vagyok a mai magyar irodalomban „a fiú". Ez jólesett, és ha tényleg van benne valami, akkor örömmel vállalom, de persze nem erőltetem, és nem játszok rá. Pontosan tudom, hogy valójában már Laci bácsi vagyok, tudom, milyen megváltozott körülményekkel kell megbirkóznom, hogy változik a testem, a munkabírásom, a szellemi teljesítményem. Az infantilizmust, mint egyfajta friss látásmódot, tényleg próbálom megőrizni” – fejtette ki Garaczi László, aki arról is beszélt, az íróság alapja egyfajta remete életmód, egész nap egyedül vagy, és valamivel foglalkozol, aminek lehet, hogy csak évek múlva lesz látszatja.

“Kint meg zajlik az élet. Kell ehhez valami monomániás őrület, és néha nem könnyű. Sok zseniális embert ismertem, akikből azért nem lett író, mert képtelenek voltak huzamos ideig otthon maradni. Az internet és a közösségi oldalak segítenek ezt a magányt oldani. A munka közbeni pihenők alatt bekukkantok ide-oda, váltok pár szót egy ismerőssel vagy folytatok egy korábban megkezdett beszélgetést, lementek egy érdekes képet, relaxálok, aztán vissza a géphez. Ez egy új ritmust adott a napjaimnak. (…) Nálunk a családban nagy becsülete volt az irodalomnak. Apai nagyapám magyartanár volt Kecskeméten. Tízévesen már regényt akartam írni, később verseket József Attila, Ady, Pilinszky modorában. Nem volt egyszerű kamaszkorom, az olvasás és az írás sokat segített a krízisek elviselésében. Sok mindent „kint" nem tudtam megoldani, csak bent, a fejemben. Behívtak katonának, leszereltek, talán akkor voltam a legmélyebben, de az olvasás és az írás ekkor is megmaradt, és egyre inkább a mindennapjaim aktív részévé vált” – mesélte a kezdetekről az író, aki azt vallotta, Esterházy Péter is nagy hatást gyakorolt rá.

“ Mondatszinten, mentalitásban is, de abban is, hogy kezdő íróként felszabadított bizonyos kulturális és lelki terhek alól. Szabaddá váltam, hogy íróilag megkeressem magam. (…) Írásban pontosabban fogalmazok, mint mikor beszélek. Ilyenkor nincs idő, elvisz a lendület, nem egészen azt mondom, amit szeretnék. Kliséket használok, közhelyeket, befolyásol a szituáció. Írás közben nincsenek ilyen külső, zavaró tényezők, és nincs harc a megszólalás jogáért. Nagyobb az esély, hogy meg tudok szabadulni a sallangjaimtól, hamisságaimtól, előítéleteimtől, és őszintébb tudok lenni. Az írást bármelyik pillanatban abba lehet hagyni, el lehet hallgatni, ami beszélgetés közben lehetetlen. Talán ez is az írás értelme: közel kerülni a saját csendedhez. Mint mikor kiteszed a pontot egy könyv végén” – magyarázta Garaczi László.

A kérdésre, szokott-e azon gondolkodni, hol a helye a mai magyar irodalomban, úgy felelt: “Ha véletlenül ilyesmin kezdek morfondírozni, gyorsan leállítom magam. Szeretek írni, érdekel, hogy az olvasók és a kritika mit szólnak a könyveimhez, érdekel, hogy a többiek mit írnak, de a kánonozás nem érdekel. Azért érzem magam sikeresnek, mert minden nap azzal foglalkozhatom, amit szeretek, és amiről gyerekkoromban ábrándoztam. Hálás vagyok a kulturális intézményrendszernek és az olvasóknak, hogy támogatnak ebben”.

A teljes interjút itt olvashatják!