Kiállítás nyílik az Oscar-díjas Mephisto jelmeztervezőjének munkáiból

„Élő vonalak-Beszélő színek” címmel Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas látványtervező művész válogatott alkotásaiból nyílik kiállítás 2016. augusztus 27-én 17 órától a Csokonai Színház nézőtéri büféjében és az első emeleti folyosón. 

A kiállítást Kubik Anna színművész nyitja meg, a kurátor Lőrincz Veronika.

 

szelfutta

 

Gyarmathy Ágnes több mint 500 különböző színházi előadáshoz tervezett díszletet, jelmezt vagy mindkettőt, több mint 60 alkalommal a Csokonai Színház felkérésére. Már pályája elején feltűnik a neve a debreceni teátrum tervezői között.

 

1969-ben Illyés Gyula Kegyencének, majd Molnár Ferenc Liliomjának látványvilágán dolgozik, de mai előadások színlapján is gyakran találkozunk a nevével.

 

Ő tervezte a Pinczés István rendezte, máig népszerű Légy jó mindhalálig, a 2014-es Marica grófnő és a Segítsd a királyt! díszleteit és jelmezeit is. Ez utóbbira élete egyik legnagyobb művészi lehetőségeként tekint. 

 

Gy A kep

 

A közönség láthatja majd a Lohengrin terveit, ruháit, amelyek jól példázzák, miként ír át egy kort a tervező saját fantáziájával, a Bajazzók a darab látványtervezőre tett felszabadító hatását mutatja be, míg az Idomeneo azt láttatja, miként erősítheti az énekes auráját egy jól kiválasztott jelmez.

 

Gyarmathy Ágnes számos magyar és nemzetközi film, valamint tévéjáték jelmezeit is tervezte, köztük Szabó István Mephisto című Oscar-díjas alkotásának jelmezeit. Alkotómunkája közben nagy érzékenységgel, pontos ízléssel kapcsolódik az adott mű stílusához. Az átgondolt tervezői felkészülést albumokban dokumentálja, melyekben összegyűjti a művek korához kapcsolódó fotókat, festményeket, színmintákat. 

 

Gyarmathy Agnes kiallitas webmeghivo low

 

1989 óta tanít, először a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola művésztanára volt. Később oktatott a budapesti Képzőművészeti Egyetemen, 2003-tól a Kaposvári Egyetem Látványtervező Tanszékének tudományos főmunkatársa.

 

 

süti beállítások módosítása