Új korosztályok, új játszóhely a Budapest Bábszínházban - 6 premier vár idén

Elkezdődött a Budapest Bábszínház hivatalosan október 1-jén induló 2016/2017-es évada: az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódóan három tagunk munkáját ismerték el magas rangú kitüntetéssel - közölte a teátrum.

 A Budapest Bábszínház közleménye:

 

Az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából bábszínészünket, Kovács Juditot Magyar Arany Érdemkereszttel, színházunk fővilágosítóját, Jánoska Györgyöt és színházunk hangtárvezetőjét, Tihanyi Attilát Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntették ki.

 

A nyár folyamán mindkét játszóhelyünkön történtek felújítások, valamint befejeztük az egy évvel ezelőtti árvíz okozta károk javításait.

Az október 1-ji évadnyitást megelőzően két rendezvényre nyílnak ki a közönség előtt is a színház kapui.

 

A Hetfeju Tunder foto EderVera

A Hétfejű Tündér, fotó: Éder Vera

 

Szeptember 17-én a Színházak éjszakája keretében délután családi programokkal készülünk, este pedig a felnőtteket várjuk egy különleges Lúdas Matyira.

Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján a Budapest Bábszínházban került sor a Színházi Kritikusok Céhének díjátadó gálájára, amelynek keretében az elmúlt évad legjobb színházi teljesítményeit díjazzák a kritikusok. A gála 2010 után tér vissza hozzánk. A várományosok között megtalálható színházunk fiatal művésze, Hoffer Károly is.

 

A 2016/2017-es évadban változatlan társulattal közel húsz repertoár-előadás és hat premier várja a nézőket.

 

Ezek közül két őszi bemutató a kisiskolás és a kiskamasz korosztálynak szól.

 

A Magyarországon a Little Britain (magyarul: Angolkák) komikusaként, a Britain’s Got Talent zsűritagjaként is ismert David Walliams sikerlistás regényéből, a Gengszter nagyiból készül előadás a Játszó-téren Hoffer Károly rendezésében és látványtervével, a zenét Pirisi László komponálja. A főszereplő nagyi-unoka párost Blasek Gyöngyi és Szolár Tibor játsszák. A premierre október 2-án kerül sor.

 

Ludas Matyi foto Eder Vera

Ludas Matyi, fotó: Éder Vera

 

A csillagszemű juhász című népmesét a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves rendező-bábrendező szakos hallgatója, Markó Róbert diplomarendezéseként állítja színre a színházteremben. A produkció ősbemutató lesz: Szálinger Balázs a Budapest Bábszínház felkérésére írja a drámát. A látványt Cziegler Balázs (díszlet) és Michac Gábor (bábok, jelmez) jegyzik, a zeneszerző Zságer-Varga Ákos, a koreográfus Fitos Dezső és Kocsis Enikő. A premier a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében lesz október 9-én.

 

Ehhez a bemutatóhoz kapcsolódik az évad első kiállítása: a Csak tiszta forrásból című tárlat az Állami és a Budapest Bábszínházban közel hét évtized alatt megjelent folklórvonatkozásokra koncentrál.

 

Az ifjúsági és felnőttrepertoár is tovább erősödik: Molière vígjátéka, A képzelt beteg a Játszó-téren, Alföldi Róbert rendezésében, novembertől látható. Az előadás bábjait Hoffer Károly, díszleteit és jelmezeit Zöldy Z Gergely tervezi, a címszerepet Ács Norbert alakítja.

 

A szezon második felében további szakmailag komoly kihívást jelentő, reményeink szerint a nézők körében is sikeressé váló új produkciók várják a nézőket.

A Csomótündérből, Gimesi Dóra meséjéből izgalmas vállalkozás keretében készül egyszemélyes, újonnan nyíló, különleges játszóhelyre tervezett előadás, amelyet Ellinger Edina játszik és Tengely Gábor rendez, a látványtervező Michac Gábor.

 

Családi előadásként, már óvodásoknak is szólóan két nagyszínpadi bemutató készül. Különlegesnek ígérkezik a februári premier, a Gingalló, amely Szalóki Ági lemezeinek anyagára épít, és az énekesnő közreműködésével látható a Boribon és Annipannit, illetve a Nyúl Pétert is rendező színésznő, Ellinger Edina színrevitelében.

 

A kedvelt Grimm-mesét, a Holle anyót Kuthy Ágnes Szabó T. Anna szövegével, különleges zeneiséggel és látványvilággal, tavasszal állítja színpadra.

Az évadban nem csupán folytatódik, de bővül a Mozgató színház-pedagógiai program.

 

A Csomotunder probafoto foto EderVera

A Csomótündér próbafotó / Éder Vera

 

Márciusban sor kerül a BÁBU Fesztiválra, amelynek nyolcadik kiadása a népmesékre fókuszál, és megrendezzük a Bábszínházi világnapot is.

Továbbra is kivesszük részünket a társadalmi felelősségvállalásból. Az újdonság audionarrációs előadások mellett ebben az évadban is biztosítunk beteg gyermekeket segítő alapítványok részére zártkörű előadásokat, meghívjuk előadásainkra a sajátos problémákkal küzdő, hátrányos helyzetű, elsősorban peremkerületi iskolákat és nevelőotthonokat, valamint nehéz anyagi körülmények között élő családokat.

 

A Budapest Bábszínház előadásai nem csupán határokon innen, de a határokon túl is jelentős érdeklődésre tartanak számot.

 

Az évad első külföldi meghívása szeptember 18-ra, Eszékre szól: az Eszéki Magyar Napok nézői a Lúdas Matyit láthatják. A produkció 2012-es bemutatója óta számos környékbeli országban, Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban aratott sikert és kapott díjakat.

 

Az elmúlt évek komoly szakmai visszhangot kiváltó indonéziai és thaiföldi fesztiválrészvételei után újabb távol-keleti országban vendégszerepel a társulat. Október végén A Hétfejű Tündért, a Lázár Ervin meséiből készült, hazai, szerbiai és thaiföldi fesztiválokon is jelentős elismerésekkel kitüntetett előadást Pekingben játsszuk több alkalommal. A Budapest Bábszínház társulata eleddig háromszor járt Kínában a János vitéz és A varázsfuvola című produkciókkal.

 

 

süti beállítások módosítása