Látogatórekord az Esztergomi Várszínházban

A 28. évadukat  megközelítőleg 10.200 néző tekintette meg - mondta Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója a szezonzáró hétvége után.


Az elmúlt évadban kilencezren látogattak el a várszínházba. Idén megdőlt ez a szám, ami annak is köszönhető, hogy a  tavalyinál  több programot tartottak a nyári szezonban. A direktor hozzátette: műfaji sokszínűséggel, gazdag színházi kínálattal, ősbemutatóval, koncertekkel, filmvetítéssel, várhatták az érdeklődőket. A Bazilika előtt újra felállították a nagyszínpadot és oda tematikusan a néptánc és különböző fúziós ágai köré csoportosítva három országos hírű előadást hívtak meg. A Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciókat mintegy 1500-an nézték meg.

 

monarchia


Horányi László kiemelte: az eddigi adataik alapján az össznézőszám fele helyi lakosból és a városban pihenő turistából állt, harminc százalékuk az ország távolabbi pontjáról érkezett, tíz százalékuk a település környékéről utazott hozzájuk, a fennmaradó rész zömét pedig az idegen nyelvű közönség alkotta. Ez pedig azt is mutatja számukra, a jövőben törekedniük kell arra, hogy a külföldi nézőkhöz is alkalmazkodjon a műsorkínálatuk egy része. A terveik szerint jövőre a nagyszínpadon három népszerű musicalt szeretnének bemutatni.

- Nem csak az emelkedő nézőszám miatt tartom sikeresnek az évadunkat, hanem amiatt is, mert ismét sikerült bizonyítanunk azt, hogy a közönség nyáron nem csak a habkönnyű, zenés, vidám előadásokra kíváncsi. A fajsúlyosabb, gondolatébresztő darabokra is jelentős volt az érdeklődés. A visszajelzések alapján a nagyszínpadi táncos rendezvények mellett a várszínházban a két legsikeresebb bemutatónk a Nemzeti Színházból érkezett Psyché és a soproni színházzal koprodukcióban készült Az üvegcipő cipő produkció volt idén. Mindkét  előadás telt ház mellett zajlott. Szeretnénk ezt az utat követni. Úgy alakítjuk a jövőben a műsorunkat, hogy a színvonalas szórakoztatás mellett a klasszikus színházi előadások, fajsúlyosabb darabok is megjelenhessenek a várszínház kínálatában az értékmegtartás és értékközvetítés jegyében - összegezte az igazgató az elmúlt szezont.

Hozzátette: az idei évad sikere az önkormányzaté is, hiszen hathatós segítséget nyújtott ahhoz, hogy a minőség jegyében erősíthessék a település turisztikai törekvéseit, szélesítve a város kulturális kínálatát.

 

 

süti beállítások módosítása