Újra New Yorkban vendégszerepel a Feledi Project

Budapesten, Egerben és New Yorkban lép fel szeptemberben Feledi János társulata.

 

A 2016/2017-es színházi évadot Psyché című előadásukkal kezdik. A Weöres Sándor inspirálta előadás érdekessége, hogy a tavalyi évadban új címszereplője lett a darabnak Horváth Zita személyében, aki egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. A nő sorsa, hogy testi és lelki szenvedélyének, szerelmének tárgyát, beteljesülését csak két külöböző férfiben képes megtalálni. Az előadásban Horváth Zita partnereként Bajári Leventét és a darab koreográfus-rendezőjét, Feledi János láthatja a közönség.

 

 KNI7965

Fotó: Kővágó Nagy Imre


Az előadást a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán tekinthetik meg a nézők szeptember 22-én 19h-tól.

Másnap, szeptember 23-án ugyancsak a Psyché előadásukkal vendégszerepelnek az V.Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon. A Feledi Project először lép fel ezen a fesztiválon a Gárdonyi Géza Színházban.

 

Szeptember végén a tengeren túlra utazik a Feledi János-Feledi Project, újból meghívást kaptak a New York-i 2016 Dumbo Dance Festivalra. A tavalyi nagysikerű bemutatkozásuk után idén is visszahívták őket, így szeptember 29. és október 2. között két alkalommal lépnek fel a Gelsey Kirkland Arts Centerben.

 

A Physical Space Communication darabjukból visznek egy részletet, a duettet Wéninger Dalma és Feledi János táncolja majd a fesztiválon, ahol a négy nap alatt 70 együttes 300 táncosa lép színpadra. A magyarországi együttes mellett lengyel, olasz, angol, japán, koreai, kanadai és amerikai társulatok művészeit láthatja majd a 16. alkalommal megrendezett fesztivál közönsége.

 

süti beállítások módosítása