Rekord-bérleteladást várnak a Vörösmarty Színházban

Hivatalosan kezdetét vette a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2016/2017-es évada, hétfőn délelőtt évadnyitó társulati ülést tartottak a teátrumban. Szikora János igazgató és Brájer Éva alpolgármester köszöntötte a teátrum társulatát, vezetőit, dolgozóit és a sajtó képviselőit.

evadnyito1

Fotó: vorosmartyszinhaz.hu

 

Rekord-bérleteladást vár az új évadra a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. Szikora János a hétfői évadnyitó társulati ülésen elmondta, hogy a 13 sorozatból kilencre már elkelt az összes bérlet. Az igazgató felidézte, hogy 2015/2016-os évadban 22 százalékkal több felnőtt bérletet adtak el, mint a korábbi szezonban, és az új évadra már most 10 százalékkal meghaladták a tavalyi eladásokat.

 

„A 2016/2017-es évadunkat ismertető leporelló szlogenjének ezt választottuk: Tele élménnyel, de azt is írhattuk volna: tele munkával, hiszen rengeteg színvonalas bemutató van mögöttünk és megannyi áll előttünk. Nyáron sem álltunk le teljesen, hiszen volt nyári színház: az Anconai szerelmesek előbemutatója; vendégjátszottunk a POSZT-on, Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és negyedszer állítottuk színpadra a Koronázási szertartásjátékot” – emelte ki az igazgató.

 

evadnyito3

 

Szikora János úgy vélte: sikeres és népszerű színházat csinálnak, de a sikert és a népszerűséget csak munkával lehet megtartani. Mint elmondta, már javában zajlanak a Pelikán Kamaraszínházban a Tündérhon vándorai című Csongor és Tünde-átirat próbái, keddtől pedig párhuzamosan elkezdődnek a Kozák András Stúdióban A Herner Ferike faterja című groteszk komédia és a nagyszínpadon az 56 csepp vér című musical próbái.


Brájer Éva alpolgármester az elmúlt két évtizedet értékelve hangsúlyozta, hogy a Vörösmarty Színház kicsi, vidéki teátrumból a felújítást követően modern technikát használó, nagy intézmény lett. Megjegyezte, hogy a városvezetés szándékaival megegyezően a színház a minőségibb prózai darabok felé lépett Szikora János vezetésével, akinek ötéves vezetői megbízatása hamarosan lezárul. Úgy vélte: az öt év izgalmas, érdekes szakasza volt az intézmény történetének, a társulat élettel töltötte meg a kőszínházat és a várost is.

 

Evadnyito tarsulati ules 0038

 

A Vörösmarty Színház az évad műsorát már korábban részletesen ismertette, Szikora János az évadnyitón szubjektív reflexiók mentén emelt ki néhány előadást a szezonból: A 2016/2017-es évadban elsőként az 56 csepp vér című musicalt mutatják be a Magyar Állami Operaházzal együttműködve október elsején. Szikora János, az előadás rendezője kiemelte, személyes érzések és élmények kötik a darabhoz. Úgy véli, hogy az 1956-os forradalom esetében a fiatalokról is szó kell hogy essen, ezért választotta ezt a Rómeó és Júlia-történetet.

 

Szintén a nagyszínpadon mutatják be Hargitai Iván rendezésében a Figaro házassága mű vígjátékot, december elején pedig az Anconai szerelmesek című zenés komédiát Lendvai Zoltán rendezésében.

 

Evadnyito tarsulati ules 2 3


A következő bemutató Turgenyev Apák és fiúk című regényének Brian Friel-féle átirata, amelyet Magyarországon először Bagó Bertalan állít színpadra. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével valósul meg Márton László színpadi adaptációja Carmen címmel. A nagyszínpadi évad zárásaként pedig Neil Simon művét, a Pletykák című bohózatot mutatják be Székesfehérváron.


A Kozák András Stúdióban Háy János A Herner Ferike faterja című groteszk komédiája mellett Csehovtól a Három nővért, Ivan Viripajev Illúziók című darabját, valamint egy előadásként Ravel Boleróját és Gombrowicztól az Yvonne, burgundi hercegnőt mutatják be a következő évadban. A Pelikán Kamaraszínházban láthatja a közönség a Tündérhon vándorait, valamint Lőrincz Zsuzsa Makrancos évszakok című mesejátékát és Tömöry Péter Európa, édes hazám! című színművét.

 

Evadnyito tarsulati ules 2


Műsoron marad többek között a Csókos asszony, az Augusztus Oklahomában, a Balfácánt vacsorára!, a Psyché, A rajongók, a Terrorizmus, valamint a Száll a kakukk fészkére.

 

Az igazgató a két új társulati tagot, Kiss Diána Magdolnát és Varga Lilit is köszöntötte, és bemutatta Perczel Enikő dramaturgot, aki a színházhoz tartozik immár. Üdvözölte a kaposvári egyetemistákat is, akik idén másodévesek, és sok munka vár rájuk a 2016/2017-es évadban. Az évadnyitó végén a születésnapos Tóth Ildikót köszöntötte a társulat.

 

Vörösmarty Színház, MTI

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása