Nagy Dániel Viktor: „Nem hiszek a beskatulyázásban”

Nagy Dániel Viktor tavaly részt vehetett a Kiválóságok Klubja mentorprogramjában és megkapta a Junior Prima Díjat is. A fiatal színészt a 7óra7 kérdezte.

Június végén mutatta be az Orlai Produkció az Egy fenékkel két lovat című előadást, melyben Nagy Dániel Viktor játssza a főszerepet. „Az előadás a commedia dell'arte színjátszásra épít, bevonjuk és megnevettetjük a nézőket. Ennek az előadásnak a főszereplője nem csak eljátssza a Két úr szolgája címszereplőjét, hanem másképpen is szórakoztatja a közönséget, kilép a szerepéből, beszél a nézőkhöz, kapcsolatot teremt velük. Ebben a műfajban különösen kiszolgáltatott a színész, hogy mennyire sikerül elnyernie a nézők tetszését, hiszen nincsenek olyan mélységek, melyek majd komplex élményként állnak össze a végén, hanem felvállaltan a szórakoztatáson van a hangsúly.

Ha nehezen megy a nézővel a kapcsolatteremtés, megbicsaklik az előadás. Néha rettenetesen nehéz áttörni a falat, a nézők nem számítanak rá, hogy megszólítjuk őket, viszont ha egy húron pendülünk, az engem is hatalmas erővel tölt fel. Ahogy a szereplő kilép a szolga szerepéből, az műfajilag leginkább a stand up comedyhez hasonlít. Szeretek improvizálni, és amikor erre lehetőséget kapok, magam is csodálkozom, mennyi minden jut eszembe hirtelen. Ebből is tudok energiát meríteni” – hangsúlyozta a színész.

 

nagy dv szkarossy zsuzsa 5

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Nagy Dániel Viktor elmondta, vannak olyan helyek és emberek, akikhez szívesen kötődik, és félig valóban olyan a Belvárosi Színház számára, mintha az anyaszínháza lenne. Sok előadása van ott, és elsősorban oda kell egyeztetni, de Orlai Tibor nagyon rugalmas és igyekszik más munkáit is szem előtt tartani. „Függetlennek érzem magam, és számomra ez még mindig fontos” – tette hozzá. 

A színész azt is elárulta, a Tajtékos napok óta keresik az újabb közös munka lehetőségét Fehér Balázs Benő rendezővel. Most egy Orlai-produkcióban dolgoznak újra együtt, amiben Bán Bálint és Rada Bálint is játszik. „Az RS9 Színházban játsszuk a Medve című darabot, ami bizonyos értelemben szintén kísérleti, vagy legalábbis nagyon különleges előadás, ami magában foglalja az alternatív színházcsinálás minden báját és szabadságát is. Ebben mindenki önmaga paródiájává válhat, ilyen az előadás szerkezete és talán egyben a célja is. Hihetetlen felszabadító erővel bír számomra ez a típusú megfeleléskényszertől mentes alkotás. Izgat nem hétköznapi színházat csinálni. Nem hiszek a beskatulyázásban, a sok és sokféle munka ad egy komplex képet rólad, és ez mindenképpen felülírja az egyszerűsítéseket. Ehhez sokat és sokfélét kell dolgozni” – mutatott rá Nagy Dániel Viktor.

 A teljes interjú itt olvasható.

süti beállítások módosítása