JESZ Húsz - Ünnepi évadra készül a Janus Egyetemi Színház

A tanulmányi félév mellett az egyetemi színházi évad is kezdetét veszi, a pécsi Janus Egyetemi Színház társulata tripla jubileumnak néz elébe.

 

"A 2017-es nagy 650-es nagy ünnepségek mellett nemcsak fenntartónkat, a Pécsi Tudományegyetemet ünnepeljük majd jövő ősszel, de idén ősztől már magunkat is" - áll a JESZ közleményében.

 

jesz husz logo


A 2016/17-es a Janus Egyetemi Színház huszadik évada - ebből az alkalomból több programmal is jelentkeznek az év folyamán, idén pedig tizedik alkalommal rendezik meg novemberben a Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivált.

 

Szeptemberi műsoruk is összeállt: szeptember 20-21-22-én három alkalommal játsszák Retúrjegyet! c. előadásukat, az előadásokra helyek már foglalhatók a színház honlapján.

 

A próbák is megkezdődtek: a társulat Kányádi Szilárd rendezővel a Kőműves Kelemen c. darabon kezd el dolgozni, a bemutatót várhatóan októberben tartják.

 

 

süti beállítások módosítása